A kád, amellyel befürödtem
Humoros felújítás Írta: Urszinyi Fehér Csaba Abba inkább ne menjünk bele hogyan, de megrepedt alattam a fürdőkád zuhanyozás közben. Nem azért mert meghíztam, vagy ugráltam volna rajta. Rendeltetésének megfelelően használtam,…
A Parlamenti hűtőmágnes
Turista humor Írta: Urszinyi Fehér Csaba Nemrég a Parlament, látogató központjában akadt dolgom. Rendben, tudom, mire gondol az olvasó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy arrafele sétálgattam, és kíváncsiságból benéztem. Bár egy…
Az utcaseprők
Írta: Tóth Ágnes Vicces humoreszk Elismerem, hogy az utcaseprőket eddig nem becsültem. Többször megkritizáltam lassú piszmogásukat, seprűnyélre támaszkodó kócos fejüket, réveteg pillantásukat. Kifogásoltam zörgő, rozsdás szerszámaikat, szutykos mellényeiket, és a…
Az exponált sör
Sör karikatúra Dluhopolszky László alkotása, aki díjnyertes alkotóként több pályázaton is elismerést szerzett. Hazánkban többek között a Nemzeti Sport munkatársaként és a volt Ludas Matyi főszerkesztőjeként találkozhattunk a munkáival. Részletes,…
A három köPcentis autó
Autós poén Urszinyi Fehér Csaba Jó dolog egy munkahely. Pénzt kereshetünk, tartozunk valahova és másnap reggel időnként bemehetünk olyan történetekkel, amik úgy kezdődnek, hogy: „Képzeld mi történt…” Ezek legtöbbször velünk…
Te kinél bankolsz?
Foci karikatúra Dluhopolszky László alkotása, aki díjnyertes alkotóként több pályázaton is elismerést szerzett. Hazánkban többek között a Nemzeti Sport munkatársaként és a volt Ludas Matyi főszerkesztőjeként találkozhattunk a munkáival. Részletes,…
Macskás poszt az Emírségből. Második rész
Macskás humor Első rész: https://www.antinetpresszans.hu/vicces-cikk-macskakrol/ Írta: Blogosz Forrás: http://mesenincs.blog.hu/2018/02/21/macskas_poszt_az_emirsegekbol Téved, aki azt hitte, hogy nincs kóbormacska Dubajban. Én is azt hittem amúgy. És tévedtem. Sőt, még Abu Dzabiban is van,…
A biciklitolvaj hal
Írta: Urszinyi Fehér Csaba Humoros történelem Annak idején, amikor óceánjárókon dolgoztam, sok érdekes emberrel találkoztam, és rengeteg nemzet viselkedését valamint kultúráját megismertem. A legtöbben közülük a Fülöp-szigetekről származtak. Országuk több…
Na, csak megkaptam a Pulitzert!
Humor cikk Írta: Fehér József Az úgy történt, hogy csengettek, mintha csak egy kerékpár csilingelése szólalt volna meg. Két férfi állt az ajtóban. Az egyik szakállas volt, a másik pedig…
Időjárás poén
Időjárás poén Homolya Gábor alkotása, aki nem csak kíváló grafikus és művész, de mint látható, a szavakkal is remekül bánik.