Írta: Tóth Ágnes
Poén cikk
Holtfáradtan léptem be a város utolsó kenyérüzletébe. A többiben ugyanis nem kaptam megfelelő minőségű kenyeret.
– Tessék parancsolni- mondta az eladónő, milyen kenyeret adhatok?
– Miért, milyen van- kérdeztem meghökkenve a választék bőségétől. Tudna ajánlani valami speciálisat? Érdeklődöm
– Hát, tessék nézni- mutatott egy pirosra sült cipóra. – Ez a legjobb. Kívül pirosra sült ropogós héj, belül ragacsos massza. Vagy itt van ez a hófehér ovális alakú. Ez éppen olyan, mint a vatta.
– Szivacsos nincs? – érdeklődtem.
– Már hogyne volna. Mit tetszik képzelni, hogy mindenütt lehet kapni, csak nálunk nem? – Nálunk aztán mindenből van választék! Itt van például ez gyönyörű, hosszú bagett. Nagyon sokan veszik.
Miért, olyan jó?
– Az a helyzet, hogy még nem is kóstoltam, ugyanis olyan üreges belül, hogy nincs is bele. Kenyérbele,
– Akkor miért veszik?
-Tudja, a gyerekek levágják a két végét és látcsőnek használják.
– Na és mit tud még ajánlani?
– Hát az üreges és ragacsos vekniken kívül ajánlanám még a morzsálódóst. Főleg azoknak, akiknek rossz a foguk vagy már kihullt. A leszelt darab azonnal szétmorzsálódik, így csak beseperi a kedves vevő a szájába és meg sem kell rágnia.
– Mondja – kérdem idegesen – kenyér ízű kenyerük véletlenül nincs?
– Már hogyne volna! Igaz, hogy már csak ez az egyetlen nyomorék kis darab maradt meg, de ez legalább igazi kenyér ízű kenyér!
– Na, végre! Akkor ezt kérem. Itt a pénz…
– Várjon – kiált utánam az árus. – ezt egy órán belül egyék meg, mert reggelre megsavanyodik és olyan lesz, mint az ecet….
