Parkolóház-frász
Tegnap beálltam a kocsival egy bevásárlóközpont parkolójába. Összeszedtem a papírhulladékot, és úriasan megszabadultam tőle.
Pár órával később, mikor véget ért a bevásárlás, fizetni szerettem volna a parkolásért, de a beléptető kártyát sehol sem találtam. Próbáltam magamban felidézni, hogy és mikor vesztettem el, és amíg egy maréknyi, előre kikészített apróval toporogtam az automata előtt.
Ekkor, mint a hollywoodi fordulatos thrillerek cselszövésre ráébredős snittjeleneteiben, úgy pörgött le az agyamban a két órával korábbi események sorozata. Megpillantottam a kukát, összeszedtem a szemetet, felmarkoltam a szétszórt papírdarabokat, majd kidobtam az egészet, a parkolócetlivel együtt.
Végigpörgettem az agyamban a lehetőségeimet. Úgy tudtam, hogy egy elhagyott kártyaért 5000 Forint díjat kell fizetni. Ezért vagy katonatiszt módjára, megőrizve a méltóságomat kicsengetem, vagy pedig feladva azt, marad egy másik lehetőség.
Nem sokkal később, öltönyben, és alkalmi cipőben a kuka felett hajolgattam, sorra pakolva ki a megcsócsált hamburgereket és üdítőitalos dobozokat. Egy család sétált el mögöttem, az öt év körüli kislány pedig megjegyezte, „Apu nézd, a bácsi guberál.” Sebaj, gondoltam magamban, én legalább ötezer forintért teszem. Később azért megtudtam, hogy a rendszer már beazonosítja a kocsit, és a jegy nélkül is ki lehet hajtani.
Azért felháborító, hogy manapság miket ki nem dobnak az emberek.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Vicces plázás guberálás