Humoros netes ismerkedés
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Mi emberek zárkózottak vagyunk, ha idegenekkel találkozunk. Nem szívesen kötünk új kapcsolatokat, és engedünk másokat az életünkbe. Vitázni, beszélgetni is ritkán járunk el társaságba, elég nekünk erre szűk családi körünk, vagy a munkahelyünk.
Az internet közösségi hálóján viszont, mintha a felhasználó nevünk más tulajdonságokkal is ruházna fel minket, közlékenyek és barátságosak leszünk. Hosszú órákon át cserélünk eszmét csoportokban, írjuk ki vélemyényünket fórumokon, vagy fűzünk megjegyzéseket mások írásaihoz.Az sem baj, ha vitapartnereinket előtte még soha nem is láttuk, vagy fogjuk utána, a lényeg azon van, hogy virtuális nyomot hagyjunk. Másokat is szívesebben engedünk be így az életünkbe, és még akkor is a barátunkká válik, ha nem találkoztunk vele korábban, csak annyi kell hozzá, hogy legyen közös ismerősünk. Olyanok lettek a közösségi oldalak, mintha egy nagy esküvőre mentünk volna el, ahol előkerülnek soha nem látott rokonok, vagy valamelyik barátunk jó ismerőse.
Természetesen nem mondom azt, hogy gond lenne az ilyesfajta emberi kapcsolatokkal, sőt egy olyan világban élünk, ahol rengeteg érdekes, új arccal találkozhatunk, és a hasonló gondolkodásmódúak könnyen megtalálhatják egymást. A gond csak az, ha olyasvalakibe botlunk, akivel, fogalmazzunk úgy, nem egy húron pendülünk,
Amikor az ember egyedülálló, valahogy több időt tölt a neten. Egyik nap ismerősnek jelölt egy hölgy. A képei alapján csinos volt, finom vonásokkal, igéző szemekkel. Nem volt közös ismerősünk, így nem tudtam hova tenni a dolgot, de természetesen elfogadtam kérését. (Férfitársaimat kérdezem hogy önök talán nemet mondtak volna?). A képei igényes környezetben (vízpart, szép épületek, hangulatos éttermek, színházak, stb) készültek, a manapság oly népszerű enyhén félrefordított fejű, csücsörített beállásokkal. Elképzeltem, hogy egy sziporkázó, haladó gondolkodású nő lehet, akit érdekel a kúltúra, művészetek és szeret új dolgokat felfedezni.
Ekkor kaptam tőle egy levelet, melyben valamilyen hetek óta éhező kislányt kellett volna támogatnom pénzzel. Pontosabban „pézt” kellett volna adnom, meg „segíccsek” rajta, mármit a „kisjányón”. Itt dölt őssze bennem az előkelő hölgy imidzse. Viszont mivel udvarias férfi vagyok, megírtam hát, hogy sajnos nem áll módomban támogatni őket.
A válasz nem váratott sokáig magára, de nem a korábbi témához kapcsolódott. Már nem volt benne szó éhező gyerekről, azt kérdezte tőlem, hogy fiúkat, vagy nőket szeretem inkább. Én opcióként megjelöltem a kettes számú lehetőséget. Ezután kérdezte meg tőlem, hogy mit szólnék a szexhez, anyagi támogatással. Én megköszöntem a lehetőséget, de elmagyaráztam, hogy nekem nem kell fizetni az ilyesmiért, emiatt ne aggódjon.
A válaszán kissé meglepődtem, egyrészt mert azzal kezdődött, hogy „Akó”, és avval végződött, hogy le. A két szó közé még beillesztett egy kisbocik táplákozására utaló igét is. Én pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy vagy a nyelvi ismereteinek korláta miatt szólított fel egy helyzetében téves cselekvésre. Vagy pedig ez valóban megolható lett volna, és akkor jobb is, hogy nem fizettem érte, mert talán nem is nő volt. Mint abban a mondásban, hogy „Álljon meg a menet, mert……..van a menyasszonynak”.
Azután már nem leveleztünk többé, és le is tiltott. Valószínűleg azért mert botrányosan viselkedtem, hisz egy hölgyet nem illik elutasítani. Vagy talán néha azért igen.
http://www.karikaturarendeles.hu/