Az utolsó vonat, első rész -

Az utolsó vonat, első rész

Írta: Dusi Bíró

Egy kisváros, vasútállomásán nap mint nap megjelenik egy jól öltözött, de hajlott hátú, kampósbotjára támaszkodó öreg néni. Látszik rajta, hogy nagy izgalommal lesi a vonatok érkezését. Mindig feláll, ha valamelyik vágányra befut egy vonat Budapest felől. Onnan vár valakit.
Amikor a szerelvényről már nem száll le senki, és elindul, kicsit csalódottan visszaül a helyére. Tovább várakozik, azt gondolva magában, hogy majd a következővel jön biztos. Ráér, úgy sincs, aki miatt hazamenne.
Ilyenkor elmélyedve a gondolataiba, révedező szemmel ül tovább.

Eljön az este, és már csak az utolsó vonat van hátra. Odamegy hozzá a forgalmista, és megkérdezi, kit vár. Már csak egy vonat jön Budapest felől, de az majd csak két óra múlva fut be.

Ez az én dolgom, és nem tartozik rád! – mondja egy kicsit durcásan, mint a gyerek, akitől elvették a játékát. Nem akarta senki orrára kötni, hogy ki jön el majd, bár már évek óta az érkezésében reménykedik, de hiába.

A forgalmista elnézést kér, és magára hagyja a nénit. Ő türelmesen ül a vágány mellett. Még nem evett semmit. Azt mondja magában, majd együtt vacsoráznak, úgy, mint régen. A kedvencét fogja elkészíteni neki, ha hazamennek.
Lassan eltelik a két óra, és befut az utolsó vonat is. Miután mindenki leszáll, és nem érkezett meg ismét akit várt, csalódottan a botjára támaszkodva elindul hazafelé. Lassan lépeget, azon őrlődve, hogy vajon mért nem jött el. Talán, majd holnap.
Így vigasztalja magát, és szép lassan haza is ér. Előveszi a maradékot a hűtőből. Nekiáll enni, közben azon morfondírozik, ha eljön, akkor mit fog neki mondani, ennyi év után. Talán már meg sem fogja ismerni, hiszen olyan fiatalok voltak. Akkor elváltak útjaik, de az utolsó ígéret, hogy majd találkoznak legközelebb, megmaradt benne.
Azóta több évtized telt el, és a néni teljesen magára maradt. Elhatározta, hogy megkeresi azt az embert, aki az élete nagy szerelme volt. Megpróbált mindent, de a sors úgy akarta, hogy ne találja meg. Csupán annyit tudott meg róla, hogy még él, és jól van.
Egy darabig elfogadta ezt a tényt. Viszont mostanában sokat egyre többször eszébe jutott. Elképzelte, hogy biztos el fog jönni hozzá, mert az nem lehet, hogy ne találkozzon vele soha többet. Ezért úgy döntött, hogy minden nap várni fogja, és egyszer csak megjelenik majd.
Másnap újra kiment az állomásra, és figyelte a vonatokat. Persze hiába, és az utolsó járat után mindig csalódottan tért haza,
Az állomáson már senki nem ment oda hozzá. Azt hitték, hogy egy várakozó utas. Csak a forgalmista tudta, hogy minden nap ott van. Már kezdte bolondnak is nézni a nénit. Viszont nem kérdezett tőle többet semmit. Csak amikor az utolsó vonat is elment, utánanézett, hogy elindult-e hazafelé.