Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Vicc írás
Mindannyiunknak megvan a kedvenc vásárlási zarándokhelye. Ha nem is akarunk venni semmit, akkor is jó betérni. Odabent pedig szívesen fogadnak minket, és minden úgy van kialakítva, hogy a kényelmünket szolgálja, illetve, hogy minél többet költsünk. Gyalog, vagy tömegközlekedési eszközzel jutottunk el oda, akkor minimális büdzséből is el tudunk tölteni fedett helyen akár egy napot is.
Az autósokkal más a helyzet. Nekik időre ketyeg a parkolási díj a legtöbb komplexumban, bár ott ezt ők is örömmel teszik, mivel szinte mindig van szabad hely, a belvárosi szűk utcákkal ellentétben.
Viszont egy ideje új trend van elterjedőben néhány belvárosi plázában. Tábla hirdeti a mosdók előtt, hogy képzett személyzet gondoskodik az illemhelyek tisztaságáról. Ezt nyomatékosítva, ki is ültettek egyenruhába bújt alkalmazottakat, kis pulttal és pénztárgéppel a slozik elé.
Mivel viszont Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, miért pont mi végezhetnénk potyán. Tudom 50 forint jelképes összeg, amit ezért a szolgáltatásért javasolnak (ha tisztának találjuk a mosdót, írja az apró betűs rész), és ennyi pénznek már lassan szinte semmiféle vásárló ereje nincsen. Félre ne értsenek, nem a „spúrkodás” vezetett a cikk megírására, de az új, javasolt ellenszolgáltatás felvetett néhány kérdést bennem.
Először is a modern vécés néni jelenséget kell megemésztenem, amikor a hétvégi, kupon napos csúcsforgalom idején, nők és férfiak együtt állnak sorba, hogy fizethessenek. Ingyen is be lehet menni, de mivel ki van írva az ár, nem illik. Már említettem, hogy ez egy profi szolgáltatás, melyet képzett „szak”emberek végeznek, így hát nyugtát is adnak róla. Papírpénz- váltás-pénztárgép klikk, ez a folyamat. Én pedig, mivel nem vagyok jártas ebben a témában, azon gondolkozom, hogy milyen gombokat üthet a kezelő? Talán „P” a kisdologért és „K” a nagyért. Utóbbinak egyébként mennyi lehet az áfája?
Leszámítva sürgető türelmetlenségünket sorban állás közben, amit az váltott ki, hogy a nagyobb kólát rendeltük a menünk mellé, ott van még egy apró kis gubanc. Ez leginkább azokat a férfitársaimat érinti, akik hozzám hasonlóan a mérőórával ketyegő parkolóban hagyták a kocsijukat.
Ellentétben a hölgyekkel, kiknek táskája megannyi hasznos dolgot rejthet el, vagy más urakkal, akik transzporttal jutottak el oda és ők is megszokták már minden náluk legyen, felkészületlen vagyok.
Lehet, hogy csak én csinálom így, de hogy vezetés közben ne zavarjon, az állandóan gyűlő fémpénzeket a kocsi egy erre kijelölt rekeszébe szórom, mint gyerekként a malacperselybe. Ha nem felejtem el, akkor parkoláskor belemarkolok és viszek magammal belőle annyit, amennyi feltehetőleg kell majd az automatába.
Ha nem jut eszembe, az sem baj, mert a hatalmas kávégéphez hasonló szerkentyűk, mint egy intelligens örömlány, szinte bármilyen fizetési módot elfogadnak. Viszont a mosdóknál bajba szoktam kerülni, mivel ott nem lehet sms-el fizetni. Így türelmesen, egyik lábamról a másikra kivárom a soromat, és a pénztárgép kattanása után, mint jó bizonyítványáért Pistike megkapom a maréknyi, visszajáró aprót.
Így majd boldogan tömhetem ismét négykerekű perselyemet, vagy pedig ezentúl, a vásárlási útjaim előtt az utcai zenészekhez nap végi tevékenységéhez hasonlóan én is ki fogom számolni az aprót. Csak jó lenne ilyenkor tudni, hogy hányszor is szeretnék oda bejutni, ahova az autósok is gyalog járnak?
