Kritikus lelkiállapot, vicces írás felújításról
Írta: Tóth Ágnes
Tudtuk, hogy festetni kellene, de sajnáltuk azt a hét kaszáspókot és azt a száztizenhárom vörösbarna pöttyöt, ami a szúnyogok feletti győzelmünket hirdette.
Mindent elkövettünk, hogy becsületes és jó szakembert találjunk. Több szomszéd is ajánlotta Mátét, mert nagyon jól húzza a csíkot. Ez be is igazolódott, mert az előleg felvétele után örökre elhúzta a csíkot. Józsi már sokkal rendesebb volt. Meg is hatódtunk, mert ő nem kért előleget, csak egy a biciklit, hogy budai földet hozzon. . . Azóta már Budán kerékpározhat. . .
Amikor két hónap múlva beállított Jankó bácsi, aki szemüveg helyett két szódásüveg alját viselte keretben, igen megörültünk. Eleinte gyanús volt, mert nem kért előleget, sőt kerékpárt sem. Becsületes neve Gordonka János volt. Ebből rengeteg bonyodalom kerekedett, mert nagyanyám, akinek már kissé megromlott a memóriája, Hegedűs úrra, Brácsa elvtársra és Dobos kartársra cserélte a nevét, Jankó bácsi az agyvérzés határán ellilulva üvöltötte, hogy csak Dobost ne mondjon, mert az a cukrászsüteményekre emlékezteti. Először akkor esett le a létráról, amikor az öreglány Rigó Jancsinak szólította, másodszor meg akkor, amikor egy ottfelejtett szappanra állította a létrát. Miután ki akart gipszelni két legyet, amelyek azonnal elrepültek, a „kurva anyád” felkiáltással agyoncsapott egy kiálló szeget a tenyerével, amit újabb káromkodás követett. Naponta egy liter tejet vettünk a festékbe, három tojást az enyvbe, és negyed liter pálinkát a festőbe. Három nap kellett, hogy rábeszéljen minket a zöld színre, mert a pszichológusok szerint nyugtatja az idegeket, és öt nap kellett, hogy végül kékre fesse! Így aztán érthetővé vált az elkövetkező években családunk kritikus lelkiállapota.
Új arc a családban, Tóth Ágnes
