Turista poén
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Amikor külföldre utazik valaki, amellett, hogy minél több nevezetességet szeretne felfedezni, arra is kíváncsi, hogyan élnek odakint az emberek. Egyes helyeken ámuldozunk, és egy kicsit irigykedünk, míg máshol az is előfordul, hogy ledöbbenünk a nyomortól, amivel találkozunk. Ez lehet egy hegyoldalba épített bódéváros Venezuelában, vagy egy Malajziai cölöpfalu, a kikötővel szembeni elhagyott öbölben. Ezekről egy másik alkalommal írok majd.
A hely, ahol elcsatangolhattam egy kicsit, az Jamaica volt, pontosabban az Ocho Rios nevet viselő település. Akkoriban óceánjárókon dolgoztam, és aznap, amikor kikötöttünk, akadt egy kis szabadidőm.
Rövidnadrág, papucs, törülköző, és már battyogtam is a közeli strand felé. Az odavezető pár perces helyi lakosok álltak végig, és kínálgatták ottani termesztésű áruikat, marihuánát, rumot és persze nőket pénzért, „kúl man, jaman” beszólásokkal.
Én udvariasan elutasítottam mindegyiküket, és amint megpillantottam a fehér homokos partot, megszaporáztam lépteimet. Az utolsó pár méteren már nem bírtam tovább, és ruháimat ledobva egy kupacba, belevetettem magamat a hűsítő vízbe. Tökéletes pillanat volt, pont amilyenről napokig ábrándoztam, egészen addig a, amíg vissza nem jöttem a szárazföldre.
Ruháimnak hűlt helye (pontosabban forró, mivel tűzött a nap) volt. Mintha soha nem is léteztek volna, úgy nyelte el őket a part, vagy kaphatta fel egy zsebtolvaj, aki ebben az esetben a zsebeket is elvitte.
Azt előrebocsátanám, hogy egy utazás során sok mindentől tarthatunk, de azt megsúgom kedves olvasó, hogy hiányos öltözékben ott ragadni egy ismeretlen helyen okot adhat a szipogásra, még egy felnőtt férfinak is.
Nem tehettem mást, elindultam hát a hajó felé, abban reménykedve, hogy a kis hercig piros fürdőnaci fecskémben visszaengednek a fedélzetre, komolyabb büntetés, vagy röhögés nélkül. Először a fő utca felé vettem az irányt, de a naptól felmelegített aszfalt igencsak nehézkessé tette a haladást.
Így a kerülőutat választottam, a bádogviskók negyedét. Ott már nem volt több árus, de még turisták sem. Hallgatag, udvaraikon üldögélő hatalmas fekete férfiak nézték végig szótlanul, ahogy elhaladok előttük. Én közben azon kezdtem aggódni, ha esetleg valamelyik úgy dönt, hogy feláll, és kirabol nem lesz, mit odaadjak neki.
Ekkor sziszeget felém az egyik tornácról egy torzonborz ipse, vékony hangon, mert igazából nő volt, hogy nem-e mennék be hozzá. Itt egy kicsit megszaporáztam a lépteimet, majd amikor egy háznál azt láttam, hogy dzsungelvágó késsel disznót beleznek ki, futni kezdtem. A városrész többi lakója már azt láthatta ablakából, hogy egy hiányos öltözetű, fehér férfi, rikító piros, apró fürdőnaciban vágtázik el előttük.
Kifulladva értem oda a hajóhoz, ahol elém is lépett egy biztonsági őr. Kérdezte ugyan, hogy mi dolgom akad arrafelé, de megszólalni sajnos nem tudtam, helyette ott álltam előtte szinte teljesen meztelenül, vörös arccal, beszéd helyet fura, morgó hangokat kiadva.
Egykedvűen végigmért, majd rámutatott három, szintén csak fürdőnadrágot viselő öreg nénikére, hogy álljak be mögéjük a sorba. Félvállról azért még odavetette, szerencse, hogy a szigeten nincsen nudista strand.
