Jósolni tanítottak
A történet idején úgy hét éves lehettem, és a nyári szünetben otthon voltam. A Dadussal ketten vigyáztunk az öcsémre, mivel a szüleink dolgoztak. 1952-őt írtunk akkor.
Néha kiültem az utcára a többi kislánnyal babázni, vagy kimentem a fiúkkal a kis rétre focizni, fejelni, mikor mihez volt kedvünk. Bilickéztünk, és lyukra golyóztunk vagy vonalra pénzt dobáltunk, vagyis szórakoztunk. Az utca volt a játszóterünk.
Akkoriban még jártak a szegények, házakhoz koldulni. Minden héten, egy nagyon öreg cigány-asszony jött el kéregetni hozzánk. Én pedig megsajnáltam, és mindig vittem ki neki valamit. Legtöbb esetben, úgy loptam ki, amit adni akartam, hogy a Dadus meg ne lássa.
Hiába vittem ki észrevétlenül, a házinéni, mint egy térfigyelő kamera mindent figyelt, és elárult a szüleimnek. Ezért én jól ki is kaptam. Viszont nem bántam én azt. Örültem, hogy örömet szerezhettem Treszka mamának. Így hívták őt.
Nagyon szeretett engem. Mindig finomságokat adtam neki. Képes voltam még a padlásra is felmenni, hogy az ott tárolt szalonnából, és kolbászból lopjak. Úgy gondoltam, hogy nem veszik majd észre.
Viszont, amikor elárultak, és kikaptam, akkor látták csak a szüleim, hogy mennyi mindent elosztogattam. Amikor anyám látta, hogy a házinéni kajánul kinevetett, amiért kikaptam az árulkodása miatt, akkor megfogadta, hogy többet nem fog bántani miatta.
Treszka mama egyszer azt kérdezte tőlem, hogy szeretném-e megtanulni a jósolást. Nagyon értett hozzá. Én lelkesen igent mondtam, mert engem nagyon is érdekelt. Megnézte a kezeimet. Azt mondta, hogy elkezd tanítani, mert alkalmas vagyok rá. Mindkét tenyeremben benne volt a boszorkány háromszög.
Szájtátva hallgattam, mivel azt sem tudtam, hogy miről beszél. Nagyon aprólékosan elmagyarázta, hogy melyik vonal mit jelent. Megmutatta, mit lehet kinézni a tenyérből, és a kártyából.
Treszka Mama nyár végéig járt hozzánk. Már nem az érdekelte, hogy kap-e valamit, hanem teljes erővel azon volt, hogy megtanítson engem az ő nagy titkára. Át akarta adni nekem a tudományát, sietett valahová, csak akkor még nem tudtam hová.
Amikor már úgy látta, hogy eleget tanultam, akkor elém tartotta a bal tenyerét, és azt mondta nekem nagy komolyan: „Na, kislányom, mond el nekem, hogy mit látsz benne?”
Én akkor nagy tudálékosan elkezdtem nézegetni a kezét, majd azt válaszoltam ijedten, hogy meg fog halni.
Ő elhúzta a karját, és azt mondta, hogy nekem csak ennyit kell látnom. Megkért arra, hogy 16 éves korom előtt ne álljak neki jósolni, mert nem fog jót tenni nekem. Ahhoz, hogy ilyet tegyek, kell lennie egy bizonyos élettapasztalatnak. Azt viszont megígérte, hogy nem fogok elfelejteni semmit, abból, amit tanultam.
Elköszönt tőlem, azzal hogy nem találkozunk többet. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem, azt válaszolta, hogy emlékezzek a jósaltomra. Megölelgetett, megpuszilgatott, majd elment.
A következő hetekben már hiába vártam. Egy másik cigány-asszony jött el helyette kéregetni. Mikor megkérdeztem tőle, hol van, azt mondta, hogy Treszka Mama két hete meghalt. Szép csendesen elaludt, álmában érte a halál. Akkor tudatosult bennem, hogy ezt én mondtam meg neki.
Megfogadtam a tanácsát, és nem jósoltam nagyon sokáig. Viszont az én életemre nagyon kíváncsi voltam, és elmentem, egy jósnőhöz. A Magyar utca egyik házában lakott, és kértem, hogy mondja el a jövőmet. Azokból, amit attól a jósnőtől hallottam, minden beigazolódott, főleg az 5O. születésnapom utáni időszakban.
Amikor férjhez mentem, és elkerültem otthonról, az új faluban, voltak olyan fiatal nők, akikkel beszélgettem. Említettem, hogy engem tanított egy cigány-asszony jósolni, és kértek tegyem meg nekik is.
Először nem akartam, de amikor kipróbáltam, minden szóra emlékeztem amire Treszka Mama tanított. Ők pedig csak bólogattak, hogy minden úgy volt igaz, ahogy mondtam.
Akkor elkezdtem komolyabban foglalkozni vele. Egyre több idegen tenyeret elemeztem ki, és vetettem hozzá egy kártya-csomagot is. Sorra jöttek a visszajelzések, hogy minden megvalósult abból, amit jósoltam.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy más dolgok is történtek velem és egyre jobban fejlődtek a képességeim. A végén már azt is meg tudtam érezni, ha szellem volt a közelemben. Erről nem beszéltem senkinek, nehogy bolondnak higgyenek.
Ezekkel a megérzéseimmel, az ínséges időkben, a legnagyobb titokban, még pénzt is tudtam keresni. Soha nem kértem senkitől, de ha adták, akkor azt elfogadtam,
Nagyon sokan megfordultak nálam. Volt, aki többször is visszajött. Egy idő után kezdtem észrevenni, hogy a munkatársaim félve közeledtek felém. Különcnek tartottak, vagy talán attól tartottak, hogy rontást viszek majd rájuk. Ezért egy idő után abbahagytam a jövendölést, mert nem akartam kellemetlenséget magamnak.
Ma már nem foglalkozom vele. Ha valaki megkér, hogy nézzem meg a tenyerét, megteszem. Viszont már nem állok neki, hogy a lelkébe lássak. Észreveszem, ha nem hisznek abban, amit mondok nekik. Akkor nem is jósolok semmit.
Ezért van az, hogy ráérzek egyes emberek viselkedésére is, és meg tudom mondani ki az, aki igaz érzésekkel rendelkezik, és nem álszenteskedik. Ők az én barátaim. Ha pedig valakin észreveszem, hogy csak szépeket mond, de nincs benne semmi szeretet irántam, attól előbb utóbb el fogok köszönni. Nem haraggal, csupán csak ne raboljuk egymás idejét feleslegesen.
Kalandos jövendőmondás
Írta: Dusi Bíró
http://www.karikaturarendeles.hu/