Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Kedélyes humor
Már írtam korábban az impulzív vásárlás okozta bonyodalmakról. Viszont be kell vallanom, ez egy olyan tág területet felölelő téma, hogy belőle még sok cikket meg lehet majd írni. Az alábbi történet tökéletes példája lesz ennek.
Nemrég pár ismerősömmel elmentünk az egyik macskakiállításra, mert hát, miért is hagynánk ki néhány aranyos szőrmók simogatását, vasárnap délelőtt. Már vagy tíz perce bolyongtunk a rendezvényközpontban, de még egy darab cicával sem találkoztunk. Viszont megnézhettük a legújabb divat szerinti plüssjátékokat, macskaházakat, itatókat, de tápokból sem volt hiány.
A következő teremben sem voltak még cirmosok, viszont az volt kiírva, hogy törpesünök. Odabent persze kígyók, gyíkok és bogarak fogadtak, legalábbis a terem elején. Ekkor láttam meg a sorban kiállított ízeltlábúakat. Madárpók, tarantula, és az összes félelmetes nyolclábú, akikkel nem szívesen sátorozna az ember. Eszembe jutott, hogy egy jó barátomnak, aki mellesleg nagy rajongója a rovaroknak, hamarosan születésnapja lesz. Már régóta ábrándozott egy „cuki” kis madárpókról.
Nos, itt jön a képbe az impulzív vásárlás, mert sokszeműeket, akciósan nem hagyok ki. Meg is kaptam a csöppséget egy puha falú, földdel telített átlátszó műanyag dobozkában. Olyasmiben, amiben a kimért juhtúrót adják a csemegepultnál. Ebben viszont nem ennivaló volt, a kiállítás hátralevő ideje alatt pedig azon aggódtam, hogy nehogy valamelyik látogató kiverje a kezemből az „uzsonnás dobozt”.
Mivel mégsem adhattam így át az ajándékot, otthon előkészítettem egy formás befőttesüveget, kilyukasztott fedővel, és már csak a pókocskát kellett átköltöztetnem az új helyére. Itt jön az a rész, hogy egyébként én rettegek a nyolclábúaktól, és amikor leemelni készültem a dobozka fedelét, izzadni kezdtem az izgatottságtól. Az ujjaim is remegtek eközben, talán ezért fordulhatott elő, hogy nyitásakor egy kicsit megbillent a kis póklak, és közben kiszóródott egy félmaréknyi föld az üveg dohányzóasztalra, és az alatta lévő szőnyegre. Bosszúsan beleborítottam hát a maradékot az üvegbe, majd gyorsan lezártam a tetejét, nehogy a foglyom megszökjön, új tágas otthonából.
Forgatni kezdtem a lakot, hogy megnézzem, hol lehet a pókocska, de őt sehol sem láttam. Ekkor nyilallt belém a felismerés, a kis vendégem megszökött. Első reakcióként felugrottam a fotelre, majd rettegve egy fél papuccsal a kezemben lemásztam, és elkezdtem átvizsgálni a lakás padlóját.
Mostanra kitalálhatta az olvasó, hogy természetesen nem leltem meg a kis szökevényt. Akiknek nincsen arachnofóbiájuk, számukra megjegyezném, az a legfélelmetesebb pók, amelyet nem látunk. Két napig nem aludtam, seprűvel a kezemben álltam lesben, attól rettegve, amint lehunyom a szemem, előjön az új lakóm, és majd jól végigmászik rajtam.
Ez az állapot addig tartott, amíg hosszas könyörgés után át nem jött hozzám a barátom, akinek meglepetésként, ajándékba vettem a kis cukorságot. Ő pedig, végig röhögött rajtam. Amikor végre meglátogatott, tíz perc alatt fogta be a kis jószágot, a kanapém alatt, puszta kézzel.
Távozáskor azért nevetgélve megjegyezte, hogy ezeket párban szokták adni. Azóta sem tudom, hogy viccelt-e, vagy komolyan gondolta.
Szín-infarktus, Urszinyi Fehér Csaba
