Minek vegyem meg?
Minek vegyem meg? Úgy kezdődött, hogy a szomszédom nyaralni indult, ezért kölcsönkérte a bőröndömet. Minek vegye meg, ha már nekem van, és én úgysem használom. Mint ez szokás, nem a…
Történelem humor
Történelem humor Írta: Urszinyi Fehér Csaba Régészek szenzációs felfedezésre tettek szert a közelmúltban. Bizonyosságot nyert, hogy a Föld is, Kínában készült. Az előkerült tervek szerint eredetileg laposnak szerették volna építeni,…
Iskolai humor
Iskolai humor Írta: Szeghalmi Örs Nyihahácska. 🙂 🙂 Egyházi iskolában udvariaskodva beszélek épp a portással, közben odajön három nagylány, diáklányok, és ők mindenféle tiszteletkörök nélkül szólnak a kapushoz: ”Na hol…
3D-S komment-szekció
3D-S komment-szekció Megfigyeltem, ha kínos, kellemetlen vagy érdekes szituációba kerülök, mindig akad a közelemben valaki, akivel ezt ott rögtön meg lehet beszélni. Igazából nem ismerjük egymást, és utána soha többet…
Óra-elrontó mester
Óra-elrontó mester 14:38 van. Az órás kirakatában azt írja, ”Órajavítás”, mellette egy hatalmas, kakukkos óra, de az azt mutatja, hogy 15 óra múlt 35 perccel. Van még ott egy óriási…
Ha már a mesékben sem lehet hinni
Mesés humor Írta: Szeghalmi Örs Mélyen megdöbbentő és zavarbaejtő volt számomra már az is, amikor még régen kiderült, hogy Róbert Gida a magyar neve dacára nem lány, hanem fiú. Most…
A helytelen nevű ember
A helytelen nevű ember Ma ismét jeleskedett a javítópogramom (ezt direkt írtam el, mert szerintem vicces), mivel egy amúgy helyesírási hibáktól hemzsegő szövegben, csak egy elírást talált, és ez az…