Minek vegyem meg?

dec 3, 2019
Vicces kölcsönkérés humor
Minek vegyem meg?

 

Úgy kezdődött, hogy a szomszédom nyaralni indult, ezért kölcsönkérte a bőröndömet. Minek vegye meg, ha már nekem van, és én úgysem használom. Mint ez szokás, nem a visszatérése után kaptam vissza, hanem amikor nekem kellett utaznom. Akkor viszont én kértem kölcsön tőle a gumimatrac felfújásához való pumpát. Minek vegyem meg, ha nála van és úgysem használja.

Ezt sajnos én is elfelejtettem visszaadni, így a padlásomon dekkolt mindkét tárgy, egészen addig, amíg a szomszédom ismét nyaralni indult. Akkor ment át hozzá a koffer a pumpával együtt,. Mellé elkérte még a távcsövemet is. Minek vegye meg, ha nálam van, és úgysem használom. Mindez  maradt is nála addig, amíg ismét az én utazásomra nem került a sor.

Akkor viszont nekem volt szükség a bőröndre, pumpára, távcsőre és a sátorra is. Minek vegyem meg, ha úgysem használom. A sátorozásnál derült ki, amikor elővettem a pumpát hogy nem volt nálam a gumimatrac.

Kölcsönadtam korábban egy másik szomszédnak, aki szintén nyaralni ment. Minek vegye meg…

A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba

 

 

 

 

 

 

 

 

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Vicces kölcsönkérés humor