Írta: Tóth Ágnes
Drága Arankám! Muszáj levelet írnom a körülmények miatt. Itt fekszem a járvány
osztályon egy ággyá sminkelt négylábú vályúban. Sajnos vírusokat találtak az agyhártyámon, ezért nem jöhetsz be.
Sokat gondolok Rád, meg a 22-es csapdájára. Kezdem átérezni a „katona fehérben” sorsát. Még jó, hogy nálam nem ugyanazt tölti be a nővérke, aki kövérke, úgy hogy semmi okod féltékenykedni.
Ne izgulj miattam, minden oké, csak a fejem szakad szét, ami nem csoda, hiszen 30 perc alatt 48-szor csapták be az ajtókat és az ablakokat a folyosón. Ötször esett ki a Kovács tolószékének a kereke, kétszer pedig a szerelő vágódott oda, mert nem tud görkorcsolyázni. A takarítónő legalább három métert csúszott sikongatva a szemeteslapáton és vödrének öblös hangja elhaló sóhaj volt az ágytál cementbecsapódásához képest, amit a 62-eske ejtett ki megint a pici balkezéből.
A liften felhordtak és a cementhez teremtettek hat bádogkanna teát, négy veder tökfőzeléket és egy ittas polgárt, mert jogtalanul használta a portás sapkáját.
Az ebédlőben 6 asztalra kiraktak 48 tányért, odébb húztak 24 széket és miután leejtették az alumínium evőeszközöket, hangos szitkozódások közepette pengették őket vissza a fiókba. És akkor az a szegény izgatottan üvöltöző beteg, aki harmadjára akart keresztülszökni a folyosót kettéválasztó üvegajtón, mert a kutyáját nem utalták be vele, az csak egy halk szavú, üvegnek csapódó Katicabogárnak tűnt. Míg ki nem törte az üveget.
Hogy ne tudjon újra kiszökni, elhatározták, hogy beüvegeztetik az ajtót. Jött is az üveges. Még szerencse, hogy hozott pótüveget, mert a másiknak nekiment a létrás, aki 5 perce javította meg az ebédlőben a karnist, ami az egyik beutalt táplálkozó vállára esett.
Mire érte jöttek az ortopédiáról egy egész abroszt kellett a szájába tömni, de még így is kihallatszott az üvöltése.
Nos, amíg az üveges beméricskélte az üveget az ajtókeretbe, pihenhettem volna, de felettünk az egyik betegnek négy falába van. Egész nap azon ugrál. Egyet igazán lecsatolhatna, de nem akarja, hogy suszterszéknek nézzék.
Drága Arankám! Van egy kis problémám. Mivel az éjjeliszekrények fiókjait valamelyik marha össze-vissza cserélgette, csak nyiszorgató birkózások árán lehet a tartalmukhoz hozzáférni. Vagy sehogy. Ezért kérlek, írd meg mit raktál az alsó fiókba. El kell azt is mondanom ezzel kapcsolatban, hogy a betegek egy csoportja dilettáns vonósnégyessé alakult fiók- húzogatás terén. Éjjelente arra riadok fel, hogy a halottasházból még el nem szállított holtak lelke a hideg elől az éjjeliszekrényekbe menekült….
Na, végre, beüvegezték az ajtót! A kulcsos ember meg bezárta. Így újabb probléma adódott. Mivel a férfi vécé az ajtó túlsó részén van, a kintrekedtek berekedtek az ordítozástól és addig rúgták az ajtót, míg a 63-asből kiszólt a lovász, aki már három napja van kómában, mert fejbe rúgta a lova, szóval kiszólt, hogy engedjék ki a ménest az istállóból, mert megvadultak.
Ekkor mentem ki. Szemügyre vettem a képet. Felért egy kórképpel. Csak egy forgalomirányító hiányzott, hogy a túloldalon rekedteket átterelje a mi oldalunkra. Elővettem hát a Te aranyos hajcsatodat, amit emlékbe adtál és még őrzi a hajad illatát. Igaz, már kicsit rozsdás, mert ráömlött a mentatea, de a célnak megfelelt. Szóval a csatoddal megkotorásztam a zárat és már fel is pattant,
A betegek lelkes serege a nyakamba szakadt és többszagú hálával árasztott el. Utána zuhanyoztam. A drága szappancsonkomat elnyelte a lefolyó, a fejemre ráesett a zuhanyozó rózsája. Ami mégis megvigasztalt, az a Varázsfuvola volt, amit a vízcsőbe szerelt egy zenerajongó vízcsőszerelő.
Most búcsúzom. Ha csomagot küldesz, adj a portásnak jó nagy zsebpénzt, mert másképp nem adja át. És a csomagban legyen algocalmin, aszpirint, kék szeszt és extraverál, mert az itt a kórházban hiánycikk. Csókol szerető urad.
Ja. És küldjél két füldugót is! De siess!