Humoros vidám interjú
Írta: Fehér József
Riporter: Mindig furdalt a kíváncsiság, hova lettek, mivé lettek régi, kedvenc vicceim főhősei: Móricka, Pistike, Kovács, az öreg székely, a cigány, a rendőr, az orvos és a többiek.
Sorra felkerestem őket és beszélgetve velük, felidéztük ifjúságuk aranykorát, amikor egy-egy cselekedetük nyomán szárnyra kélt a róluk szóló viccek özöne. Érdekelt, miért pont ők? Miért velük történt meg? Másrészt, mit jelentett nekik ez a hírnév, amit szerintem bátorság kell elviselni, mert nem akárki vállalná, hogy viccet faragjanak róla. Tudtommal voltak olyan politikusok, aki a róluk keringő tréfák miatt szakították meg politikai pályafutásukat és mondtak le, menekültek egyesek külföldre, mások magasabb pozícióba….
Most a megöregedett Mórickát látogatjuk meg, azaz Móricka bácsinál jártam. Az alábbiakkal kapcsolatban előre szeretném leszögezni, hogy bárminemű hasonlóság élő, létező személlyel, csak a véletlen műve. Móricka úr viszont minden kijelentésért bátran vállalja a felelősséget!
Riporter: Kedves Móricka, egy kicsit sutának tetszik így a megszólítás, hiszen kinézetre Ön legalább százhúsz esztendősnek látszik, pedig még bókoltam is elnézve néhány évtizedet elmismásolva. Milyen érzés ma olvasni az ifjúkori bohókás csínytevéseiről.
Móricka bácsi: Maga nem ál-riporter, és csak viccel velem?
Riporter: Dehogyis. A Facebook olvasóinak szeretném bemutatni.
Móricka bácsi: Miért? Viccújság lett?
Riporter: Nem lett viccújság, csak a mai események tűnnek néha vészesen nevetségesnek.
Bizonyára olvassa maga is.
Móricka bácsi: A micsodát?
Riporter: A Facebookot. Két hónapja vagyok már rajta.
Móricka bácsi: Szép nő lehet, ha ilyen sokáig bírja! Olyan fiatal még? Na, akkor majd ezután jönnek a nők és a szórakozás…
Riporter: Hetven éves vagyok!
Móricka bácsi: És két hónapig bírja egy nőn? Akkor maga is egy jó vicc!
Riporter: Ez egy kommunikációs csatorna, Móricka bácsi!
Móricka bácsi: Csatorna? Jó büdös lehet. Az, az igazság, hogy olvasni ma sem tudok. Ez ott kezdődött, hogy apám, annak idején megígérte nekem, hogy beírat az iskolába, egyenesen az első osztályba. Meg is tette, csakhogy, amikor én is elmentem oda, nagyot csalódtam, mert bizony nem is első osztály volt az, hanem fapados. Mondtam is a tanító néninek, hogy én nem maradok itt egy pillanatig sem, mert engem becsaptak. Ekkor voltam először iskolai kiküldetésben…
Riporter: Akkori, Önről szóló viccekből mégis úgy tudom, hogy néhanapján azért felbukkant az iskolába, és ott igen sok hajmeresztő galibát okozott.
Móricka bácsi: Ezek kérem szépen, túlzások. A galibát nem én okoztam, hanem a tanítók, a tanárok és a tanfelügyelők. Ki nem állják, ha az ember egyenesen a szemükbe mondja, amit, és amire gondol. Rögvest rásütik a delikvensre, hogy disznólkodik. Mondjak erre is egy példát?
Riporter: Jaj, ne, mert a Facebook nem tűr semmiféle trágárságot. Bár néha anyáznak, lovaznak, isteneznek, de azok csak ellenzéki politikusok.
Móricka bácsi: Na, végre! Valaki nem akar engem lejáratni olcsó poénkodással. Hogy hívják azt a kedves Facebookos szerkesztőt, hadd küldjek neki ünnepekre egy kosárka poént?
Riporter: Vízfejű Lóránt.
Móricka bácsi: Jaj, hát őróla már hallottam! Na, ő még nálam is huncutabb. Olyanokat ír, hogy annak idején, ha én olyat mondok, duplán hazaszalaszt a tanító néni. Nem fél az a hólyagfej?
Riporter: Nem, mert ma már mindenki azt írhatja meg, amit akar.
Móricka bácsi: Na, csak várja ki! Azt hiszi, hogy amit most beszéltünk a szerkesztőről, bennhagyja a maga internet-micsodájában?
Riporter: Igen, mert ez nem trágárság.
Móricka bácsi: Na és ha maga beteszi és ő kiveszi, az már nem trágárság?
Riporter: Nem az, hogyha a bankbetétre gondol.
Móricka bácsi: Ez egy mai vicc?
Riporter: Nem, ez egy kitérő válasz. Inkább azt mondja már meg nekem, hogy mi baja volt magával a tanító néninek?
Móricka bácsi: Velem nem volt baja, mint ahogyan nekem sem volt vele. A gond az volt, hogy én segíteni akartam neki, mert kihúztam a fenekébe ragadt szoknyáját, hogy a gyerekek ne nevessenek rajta.
Riporter: Hihetetlen. Mégis minden fordítva sült el.
Móricka bácsi: Az elsülés az később volt, negyedikben, amikor azt mondta a tanító néni, hogy húzzam meg a Margót. De előbb az történt, hogy szépírás órán a tancsi, aki egy kicsit kövérkés volt, háttal állva nekünk írt a táblára. Észrevettem, hogy az írás hevében a szoknyája behúzódott a popsijába. Ezt gondolom, még megírhatja… Mielőtt észrevette volna az osztály, odaosontam és kihúztam a szoknyát a … szorult helyzetéből, amit ő észrevett, összeszidott és hazaküldött. Otthon elmeséltem édesapámnak, hogy milyen nagy félreértés áldozata lettem már megint, mire ő azt mondta, hogy valóban rosszat cselekedtem, mert a tanító néni szoknyáját nem szabad kihúzni a fene…., szóval…. onnan, ahova becsípődött.
Riporter: Na, ugye, az ember előbb-utóbb megtanul helyesen viselkedni.
Móricka bácsi: Igen ám, de másnap megint szépírás óra volt és a tanácsi megint háttal állva írt a táblára, a szoknyája pedig, hát, hogy is mondjam, megint behúzódzkodott.
Riporter: Remélem nem ment ki megint…
Móricka bácsi: Én aztán nem! Merthogy édesapám megtanított arra, mi a helyes. De Pistike ezt nem tudta, ezért kiment és kihúzta a szoknyát a tanító néni hátuljából.
Riporter: Ajjaj! És a tancsi észrevette…
Móricka bácsi: Szerencsére nem vette észre, ezért idejében odalopóztam, hogy jóvátegyem Pistike melléfogását, ügyesen visszataszítottam a szoknyát tanácsiba, mert tudtam, hogy azt nem szabad kihúzni. Persze, ezt már észrevette, megint hazaküldött. Ilyenek miatt voltam én többször otthon, mint az iskolában…
Riporter: Ugorjuk át az iskolát, és inkább arról meséljen Móricka bácsi, hogy mi lett a nővérével, akivel kapcsolatosan magáról annyi intim csúnya dolgot feljegyeztek a vicckrónikások.
Móricka bácsi: A nővéremmel az igazság az, hogy az mindig szerencsétlen vesztes volt, mint a liba.
Riporter: Mint a liba?
Móricka bácsi: Igen, mert mindenki csak tömte, de elvinni senki sem akarta.
Riporter: Na, ezt azt hiszem kihúztuk, mert, ha jól gyanítom valami trágársággal traktált most engem. Meséljen inkább a mamájáról. Szegény, nagyon sokat kínlódhatott magával a számtalan kis pimasz kérdései miatt.
Móricka bácsi: Most már sajnálom, hogy nem némagyereknek születtem, mert akkor anyám sok mindent nem hallhatott volna meg tőlem. Az igazság az, hogy én sohasem akartam bántani sem őt, sem mást. Egyszer például egy idős nénike költözött a szomszédunkba, púpos volt szegényke, de gyermekként én azt hittem, hogy ő a Mikulás. Meg is kérdeztem, hogy miért takarta le a puttonyát.
Riporter: Ez valóban csúfondáros kérdés volt.
Móricka bácsi: De én nem akartam szemtelenkedni. Csak naiv voltam és kíváncsi. Akkor is félreértés áldozata voltam, amikor apukám vett nekem egy akváriumot telis-tele szép kis halacskákkal. Én akkor még kicsike voltam, örültem a halaknak és mindent úgy hittem el, ahogy látom-hallom. Egyik nap kérdezte a tanító néni, hogy mondjak egy olyan állatot, amelyik tud beszélni. Én nagyon örültem, mert végre én is tudtam felelni.
Riporter: Na, ez már jó lesz! Jó feleletből nem lehet disznóság. Melyik állatot említette?
Móricka bácsi: Hát a halat.
Riporter: A halat? Hogyhogy?
Móricka bácsi: A tévedés onnan eredt, hogy néhány nap elteltével az akvárium vásárlása után, egyik nap korábban értem haza, mert elmaradt a kézimunka óra, vagyis hát engem hazaküldtek, most ne firtassuk, hogy miért…. Amint benyitok, hallom a belső szobából, ahol az akvárium volt, hogy az egyik halacska így szól a másikhoz: Ne harapj te állat, mert kirúgom az akvárium oldalát. Na, ugye, hogy tud beszélni a halacska! Ma már persze tudom, hogy mégsem…
Riporter: Ennyire félreértette a szüleit?
Móricka bácsi: De még mennyire, és hányszor. Emlékszem, hogy anyukám mindig mondta, hogy ne vegyem a számba a játékaimat, mert lenyelhetem, főleg a kínai gombosokat. De nagyon csalódtam, amikor megtudtam, hogy anyukám nem elég óvatos, és a szájába veszi a villanykörtét.
Riporter: Ez hogy lehet?
Móricka bácsi: Hát az úgy volt, hogy amikor még kisrác voltam, hallom szüleim szobájából este, hogy anyukám mondja apukámnak, hogyha nem kapcsolja le a villanyt nem veszi be.
Riporter: No de mi lett később, felnőttkorában? Erről semmit sem tudunk.
Móricka bácsi: Elmondok egy titkot, de senkinek sem árulja el?
Riporter: Esküszöm, csak a facebuksiknak.
Móricka bácsi: Miután már értelmesebb lettem, beláttam, hogy nem érvényesülhetek úgy, mint Móricka. Egyetemre sem járhatok, munkát sem találnék, politikus meg nem akartam lenni. Ezért felvettem a Kovács nevet.
Riporter: Csak nem azt akarja mondani, kedves Móricka bácsi, hogy az a sok vicc Kováccsal, az is mind magáról szól.
Móricka bácsi: De bizony úgy van. De ez már egy másik történet lesz.
http://www.karikaturarendeles.hu/
