A fakabát -

A fakabát

Humoros sztori

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Eljutottunk abba a korba, amikor bármilyen stílust is kedveljünk, találunk magunknak öltözéket. Határt csak a pénztárcánk szabhat nekünk. Ennek ellenére mégis, szívesen térünk be úgynevezett „túrkálókba”, melyeket csak mi, közemberek hívunk így. A tulajdonosaik eladhatóvá tették számunkra az ilyen helyeket, és már nem dobozokból hajlongva kell kibányásznunk a ruhákat, melyeket utána kilóra megveszünk, hanem szépen kiaggatják nekünk vállfákra őket. Az üzletek cégérei is javultak, manapság egy márkás, angol használtruha boltba térünk be, a régi bálás cuccok kirakata helyett.

Az első ilyen butik a kilencvenes évek elején jelent meg, az Astoria környékén. Ők minőségi, amerikai holmikat árultak, és ez hamar el is terjedt a köztudatban. Állítólag kopott farmereket lehetett venni 2500 forintért, és erre én is felkaptam a fejemet. Meg is látogattam az egyik szabadnapomon, és bár nadrágokat nem találtam, megakadt a szemem egy sötétbarna bőrkabáton. Pont olyan volt, mint a Hollywoodi filmek rendőrjeinek öltözéke, ami nem is volt véletlen, mivel a dzsekin ott díszelgett több „Chicago Police” címke is. Megvettem, hazavittem, és a tükör előtt pózolva a passzentos kabátban egyből T.J. Hookernek éreztem magamat, vagy legalábbis a jóképű társának. Bárhova mentem az emberek megnézték egyedi öltözékemet, és így utólag belegondolva, talán nem tudták eldönteni, hogy hova is tegyenek.

Először akkor fogtam gyanút, amikor a buszokra felszálló jegyellenőrök egy fejbiccentéssel mentek el mellettem. A szórakozóhelyek bejáratánál is kedvesek voltak a biztonsági őrök. Ha pedig rosszarcú emberek kerültek utamba, azok szemlesütve mentek el mellettem, kerülve minden konfliktust, mintha én lettem volna Batman.

Egy nap bíróságon akadt dolgom, ahova a beléptetés egy fémdetektoron át történt. Az előttem lévők sorra pakolták ki tárgyaikat. Akadt, aki bosszankodva ment át rajta ismét, ha besípolt a jelző egy rágógumi csomagolása miatt. Jó előre kiszedtem mindent a zsebeimből, hogy hamarabb haladjon a sor, de amikor én következtem volna, a biztonsági őr csak biccentett egyet, hogy kerüljem ki az érzékelő kaput. Én nem tudtam mire vélni, és mivel egyenruhás embernek nem mondunk nemet, engedelmesen követtem az utasítását. Ilyenkor arra gondolunk (legalábbis én), hogy valamiért szimpatikus voltam neki, de lepillantva a Chicago Police-al teletűzdelt bőrkabátomra, azt hihette rólam, hogy kolléga vagyok. Ki bajlódik azzal, hogy elolvassa a város nevét is, ha ki van írva nagy betűkkel, angolul, hogy rendőrség.

Gondolom még hosszú ideig lehettem beszédtéma egyenruhás körökben, hogy létezik egy elit alakulat, amely tagjainak különleges egyenruhát is biztosítanak. Én viszont a biztonság kedvéért hazaérve leszedtem a címkéket a dzsekiről, és bár jó érzés volt, amikor időnként rendőrnek néztek, végül mégsem ezt a hivatást választottam.

Közönyösségi média, Írta: Urszinyi Fehér Csaba