Humoros ismerkedés
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Mindannyian követünk el bolond, őrült, vagy kínos eseteket, amikor fiatalok vagyunk. Sőt néha még az is előfordul, hogy felnőttként is. Vannak olyanok, amiből tanulunk, és akadnak, melyekből nem. Némelyeket megosztjuk barátainkkal, és jókat nevetünk rajta, de valamelyiket eltemetjük magunkban, és mint afféle sötét titkot őrizgetve, soha nem beszélünk róla senkinek.
És ott vannak azok, akik bármennyire is kínos legyen a történetük, mégis megosztják szűk baráti társaságukkal. Onnantól pedig a szigetelés már nem működik annyira jól, és futótűzként terjed szét története, mely egy idő után talán városi legendává is válhat.
Amiről viszont most írni fogok, az valóban megtörtént, mivel az első forrásból értesültem róla.
Akkoriban egy kisebb társasággal jártunk bulizni, és úgy nagyjából egy tucatnyian fedeztük fel fővárosunk különféle szórakozóhelyeit. Közben előfordultak olyan esetek, melyekre még a mai napig is szívesen gondolok vissza, de az sem volt ritka, hogy már másnap sem emlékeztem az előző este történéseire.
Volt velünk egy tag, afféle ismerős, ismerőse, aki egy idő után odacsapódott hozzánk. Jenőnek hívták, és mi nem bántuk, mivel jóképű volt, vonzotta a csinos nőket. És persze ezáltal az ő barátnőiket is, akikkel meg mi tudtunk beszélgetni. A következő nap pedig, másnaposan, füstös kávéházakban osztottuk meg élményeinket. Az övéi, mondanom sem kell, kifejezetten érdekesek voltak.
Aznap is így történt, amikor távozva a szórakozóhely legcsinosabb hölgyével, kíváncsian vártuk színes, részletes beszámolóját. Hát meg is kaptuk, és ez olyan nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig sem felejtettem el.
„Szóval?”, hangzott el a szűkszavú, de mindent eláruló kérdés, de a válasz nem volt annyira energikus, mint korábban. Megtudtuk, hogy nagyon tetszett neki a lány, az illata, érintése, kellemesen csengő hangja. A lakása otthonos volt, afféle meghitt, női fészek.
Élénk színekkel, gyertyákkal, virágokkal, kellemes illatokkal, melyek tökéletesen kiegészítették az aprócska garzon fehér falait. A francia ágy a sarokban volt, a szélén pedig plüssállatkák sorakoztak katonás sorrendben. Jenő úgy érezte, hogy a mennyországba került, és végre, annyi keresgélés és kutatás után találkozott a Nagy Ővel.
Meghitten feküdtek az ágyban ruha nélkül, a szépséget karjaiban tartva, és hogy ne nyomorítsa össze lábaival a plüssállatkákat, feltámasztotta az egyik fölöttük lévő könyvespolcra. A hölgy egy idő után kiment a mosdóba, hősünk pedig arra gondolt, hogy eljött az alkalom egy halk szellő elengedésére, melyet már vagy egy órája tartogatott magában.
Megindul a kis fuvallat, a kijárat felé, és ekkor hirtelen beugrott neki, mit is fogyasztott az este. Sört, vodkát, pálinkát, whiszkit, hot-dogot, majd gyrost, utána egy kávét, és a hölgyike lakásán pedig pezsgővel zárták az estét. Ekkor jött a felismerés, de már késő volt, lágy szellő helyet barna zápor csapott le, melynek nagy része lecsapódott a szembeni falon. A többi az állatkák csak negyedét sújtotta, de azok közül is a kedvenceket: a világosbarna macit, a rózsaszín unikornist, és a hófehér kutyuskát.
A megkönnyebbülés után rögtön belé nyilallt a pánik érzése. Felkapva magára ruháit, kirohant a lakásból, és meg sem állt hazáig. A kis hölgy valószínűleg mai napig sem értette, hogy mire vélje az esetet, de egy biztos, a cuki kis állatkák aznap kilencven fokon forogtak a mosógépben, két és fél órán keresztül.
Szóval kedves olvasó, újabb bizonyítéka ez annak, hogy a karma talán működik, és ha komolytalanul viselkedünk a nőkkel, pont akkor csap le ránk, amikor olyannal találkozunk, aki valóban érdekel minket. Az eset szerepelője pedig valóban nem én voltam.
