Felhördülés a hörpintő miatt -

Humoros vacsorázás

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Több féle férfitípus van, attól függően, hogy miként viselkedünk egy randi idején, ha kijön az éttermi számla. Vannak olyanok, akik gavallérként kidobják az összeget, megemelve egy jó nagy borravalóval. Mások tételenként adogatják össze a fogyasztást, összehasonlítva az árakat a menüvel. Némelyek felkérik a hölgyet, hogy szálljon bele az összegbe, de olyan is akad, aki ilyenkor elslisszol a mosdóba. Kuponnal is fizettek már jobb helyeken, de az sem meglepő, ha valaki egy marék apróból akarja kirakni a summát.

Én pár éve, egy hó végén vittem el egy hölgyet a nyár estéken forgalmas Liszt Ferenc térre. Mivel igencsak régen volt már fizetés, a tárcámban csak pár ezres lapult már, afféle tartalék kosztpénzként. A hölgynek mégsem mondhattam nemet, és abban bízva, hogy elszürcsölgetünk majd egy limonádét, beültünk az egyik puccos helyre.

Én diszkréten egy ásványvizet kértem, úgy éreztem, hogy leszédülök a székről, amikor a kisasszony Cuba Librét rendelt, ezerötért. Ekkor ugrott a hétvégi kajapénzem. Megmarkoltam az ülőpárnát, és visszafogottam mosolyogtam, hisz mégsem förmedhettem rá, hogy csak hatszázért rendelhet.

Hamar kijöttek az italok, és az enyémet esőpermet méretű kortyokkal iszogattam, hogy nehogy kelljen egy másikat is rendelni. A hölgy pár perc után viszont a pincért hívta, mivel nem ízlett neki az ital, és rendelt is egy másikat, Mojitót. Itt már a hét eleji kosztpénzem köszönt el tőlem, én pedig egy kis darabot le is szakíthattam az alattam lévő párnából.

Természetesen ez a koktél sem ízlett a mademoiselle-nek, és már rendelte a következőt, ami egy Long Island Ice Tea volt, ezernyolcért. A kétnapi benzinpénznek mondtam búcsút, és ha jól emlékszem, a párnacafat mellé, egy kis rattan darabot is letörtem a székből.

Ekkor mondta ki a hölgy azt, amitől egy hó végi randin mi férfiak a legjobban félünk, „Éhes vagyok”. Utána hozzátette, hogy úgy enne egy kis salátát, és pedig a szemem sarkából már fürkésztem is az étlap árait, de hamar megnyugodtam az ezer forint környéki áraktól.

Hamar előkerült a pincér is, akitől a hölgy, egy angol hercegnő eleganciájával megkérdezte, miként készítik el a pácolt szarvas gerincet. Egy kis erecske pattant meg a fejemben, de ekkor mentő ötletem támadt. Szembe velünk leült két hölgy és feléjük mutatva azt mondtam, hogy az egyikük az ex-barátnőm, és nekem itt már nincsen maradásom. Így az ötezer forintos ételt már nem kellett megrendelni, viszont a haza úton, a kocsiban, meg utána egész este hallgattam, hogy miként rontottam el az ő csodálatos gourmand kalandozását. Viszont megérte, mert a számlát már nem tudtam volna kifizetni.

A kapcsolatból később nem lett semmi, és talán ez nem is olyan nagy baj, de ez felvet egy kérdést. Melyik a jobb, néha a kellemetlen igazság, vagy egy rossz hazugság.