Részegségi jogosítvány
A vasúti pályaudvarral szemben lévő kocsma bejáratánál ki van írva románul, hogy „ENGEDÉLLYEL NEM RENDELKEZŐ SZEMÉLYEK BELÉPÉSE SZIGORÚAN TILOS”. Na, most mondd meg. Az ablakon át nem egyszer láttam már bent ismerősöket is – de nem tudtam, hogy emgedélyük van a hörbölésre, sőt, azt sem tudtam, hogy létezik vedelési engedély. Meg hát egyáltalán hogy lehet azt igényelni? Gondolom, tesztiváson kell részt venni, aztán megszondáztatnak, és ha elég kiemelkedő az eredményed, megkapod. Egy (véralkohol)szint fölött pedig már presztízskérdés, hogy legyen gödényengedélyed.
Nekem amúgy mindig minden iratom rendben szokott lenni, szeretem elintézve tudni az összes papírt – úgyhogy talán e hétvégén be kellene nyújtanom az igénylésemet erre is, minden tőlem telhetőt megtéve a sikeres ügyintézésért.
Írta: Szeghalmi Örs
Könyvek - Könyvem
Megjelent Urszinyi Fehér Csaba, Ahol a vas úszik regénye! Humoros kalandregény
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Rólunk ~ Karikatúra rendelés
Urszinyi Fehér Csaba vagyok, író, az https://www.antinetpresszans.hu/ főszerkesztője. Hivatásomnak tekintem a hazai kultúra támogatását és fejlődését, és az irodalom mellett a karikatúra a másik szenvedélyem. Épp ezért …
Sarki kocsma humor