Ólommentes zsemle -

Ólommentes zsemle

Derűs írás

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Egy jó autótulajdonos minden váratlan eseményre felkészül. Mintha a kocsink lenne a mi négykeréken guruló bunkerünk, úgy raktározunk benne, mintha világvégére készülnénk, csak atomcsapás helyett az útszéli lerobbanástól tartunk. Hólánc, teli marmonkanna, fényvisszaverő mellény, vontatókötél, rekesz víz, nasi, takarók, és még folytathatnám a földi javak felsorolását, melynek határt csupán paranoiánk és képzelőerőnk szab határt.

Természetesen időnként akad egy-egy dolog, amire pont nem gondoltunk, és ilyenkor a rémület lesz úrrá rajtunk. Így fordulhatott elő nemrég, hogy egy barátom lerobbant egy elhagyatott, kietlen részen (Zuglóban az Egressy téren) és engem tisztelt meg bizalmával, hogy menjek őt menteni.

Pár percig valóban szuperhősnek is éreztem magam, de a lelombozódás akkor következett be, amikor kiderült, hogy csak a gépjárműve aksija adta meg magát.

Miért lehetek ennyire szerencsétlen, gondoltam magamban. Szinte minden eshetőségre fel voltam készülve, ami szóbajöhetett. Vontatás, pótkerék emelővel, kanna benzin, biztositékkészlet, esetleg egy trailer-es telefonszáma, mind rendelkezésre állt. Viszont bikakábel, az pont nem szerepelt korábbi túlélőlistámon. Átkoztam a barátomat magamban, hogy miért kellett pont az aksiját lemerítenie, de nem volt helye mellébeszélésnek, megigértem hát, hogy segítek rajta.

Ledobva magamról a sorozatnézős mackóalsót, átöltözve elindultam a legközelebbi benzinkút felé. Izgatottan várakoztam a kasszánál, mivel rajtam múlott, hogy aznap este valaki idejében hazaérjen a családjához. A sor nagyon lassan haladt, bár én voltam csupán az egyedüli autós, aki bent állt. A többiek nem is üzemagyagot vettek, hanem pékárut, tejterméket, vagy mirelit pizzát. Ráérősen körbenéztem és a benzinkút belső tere inkább emlékeztetett közértre, mint tankoló állomásra.

„Nem találtam bika kábelt”, mondtam izgatottan, mikor sorra kerültem, a kassza mögött álló kiscsaj pedig hangosan szólította az overállba öltözött tankolólegényt.

„Oh, az már tegnapelőtt elfogyott!”, jött a tájékozott válasz nekem, a tájékozatlan vásárlónak, aki mint egy fehér varjú, kirítt a shopban tolongó vásárlók közül. Ott abban a szürreális pillanatban valóban érthetetlennek tűnt mindenki számára, hogy miért is akarok autóhoz tartozó terméket venni, egy olyan közegben, ahol mindenki az esti nasiját spájzolta be éppen. Biztosan kihalófélben lévő vásárlófajta lehettem, mivel elhaladva az élelmiszerrel roskadozva megpakolt, zsúfolt polcok között, egy pillantást vetettem az autóscikkek standjára. Néhány flakon olajon és ablakmosón kívül nem sok minden volt látható. El is szégyelltem hát magam, hisz ki lenne annyira naiv rajtam kívül, hogy itt vegyen dolgokat a kocsijához.

Ugyanez a látvány fogadott a következő benzinkúton is, ahol egy másik overállos fiatalember tudatta velem vállvonogatva, hogy ott már múlt hét szerda óta nincsen nekik a kért árucikk. Igazat is adtam neki, hisz mint mondtam sokkal fontosabb lehet friss zsömlét rendelni, mint bikakábelt, vagy fagyállót.

Feladva a kútra járást, elindultam hát oda, ahol minden épeszű autós menne, ha valami kell a kocsijába. A hiperbe. Ott pedig a kerti cuccok után, a barkácsáruk előtt, közvetlenül a kiállított akciós tojás-gúlánál találtam is háromfélét.

Már előre tartok attól, hogy holnap tankolni fogok. Mi lesz akkor, ha a dízel helyett, tej fog folyni a kútból?