Talányos toalett humor
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Megszoktuk már rohanó napjainkban, hogy mások életébe a különböző médiákon nyerünk csak betekintést. Az nem nagyon foglalkoztat minket, hogy mi van a buszon mellettünk utazó emberekkel, vagy éppen milyen problémákkal küzd a piaci árus.
Viszont esténként érdeklődve figyeljük összezárt kis közösségek életét a kereskedelmi csatornákon, vagy megszámlálhatatlanul szívjuk magunkba a különböző emberi sorsok életét a híradókon, újságokon keresztül, nem is beszélve az ezernyi sztárpletykáról.
Szóval számunkra minden érdekes, csupán az nem, ami a közvetlen közelünkben történik. Nem szeretjük, ha idegenek az életük dolgaikkal, vagy éppen a bajaikkal traktálnak minket. Azért előfordul nagy ritkán velünk is, hogy látunk valami oda nem illőt, és ez egy sor megválaszolatlan kérdés sorozatát indítja el bennünk.
Az én retinámba egy kis, zöld kocsi égett be a minap. A járművel nem volt semmi szokatlan, csúnyán, de szabályosan parkolt a járda szélén, kopottas kasznija pedig kifejezetten, már-már szinte fárasztóan átlagos volt.
Viszont ami egy pillanatra megállásra késztetett, egy oda nem illő tárgy látványa által keltett érzések. Önökhöz hasonlóan én sem szeretek foglalkozni más emberek dolgaival, de a dolog abszurditása a kíváncsiság zakatoló kisvonatára küldte el elmémet.
A kissé poros műszerfalon ott árválkodott egy egész tekercs vécépapír, melynek látványa teljesen megszokott a háztartásokban, ott a zajos utca szélén figyelmet követelt magának. Biztos vagyok benne, hogy aki szem előtt hagyta a rikítóan fehér papírtekercset, logikusan végiggondolt, elfogadható érve volt tettére.
Én pedig nem is ezen vitatkoztam magamban. Egyszerűen előtört belőlem az emberi kíváncsiság, és hogy csillapítsam válaszokra éhes, mohó elmémet, elkezdtem magamban magyarázatokat gyártani.
Lehet, hogy az illető kölcsönkért a munkahelyén egy tekercset és ottfelejtette. Vagy célozni akarat, afféle morbid viccként, hogy leendő utasa, afféle… tudják önök jól, miféle alakra akartam utalni.
Esetleg egy új, hibridhajtású verdát láttam, mely metánnal megy, és kis tölcsérbe kell szellenteni, ahhoz, hogy guruljon. A papír meg az esetleges barnás üzemanyag-elszíneződéskor vethető be.
Miközben ezen kattogtam, már vagy százméternyire kerültem az autótól. Önkéntelenül is visszanéztem, talán abban bízva, hogy így fog beugrani a megoldás.
Ekkor jött elő egy üzletből a kocsi tulajdonosa, aki egy vékonyka fiatalember volt, kis sapiban. Először arra gondoltam, hogy gyorsan visszamegyek, és felteszem neki kínos kérdésemet.
Az lehet, hogy nekem már megvolt a véleményem róla, de az biztos, hogy ő legjobb esetben is csak lebolondozott volna.
Ekkor pillantottam meg egy cuki kis női autót. Az ilyen kocsik és az ugyanolyan típusú, de férfi járgányok között az a különbség, hogy a gyengébb nem szereti teleaggatni szállító eszközét kis plüss lényecskékkel, melyek cuki szemekkel néznek vissza ránk az üveg mögül.
Egy ilyen autóban láttam meg a szintén műszerfal tetején virító karton, papír zsebkendő adagoló dobozt, mely a szivárványnak legalább három színével volt feldíszítve.
A rejtélyre ott, akkor megfejtés is került, én pedig az út további részében azzal nyugtattam magamat, hogy csak lehetet egy másik megoldás is. Amire még nem gondoltam, és a találékony fiatalember, nem a hölgyektől ellesett ötlet alapján, afféle csináld magad eszkába-macsó találmányként az orrát fújja időnként, a tekercs letépett kis darabkáiba.
Persze tudom, hogy nem az én dolgom, és mindenki foglalkozzon a maga kis ügyes-bajos dolgaival, de nem lennék újságíró, ha nem venném fel időnként a témát, ami mint jól tudjuk, az utcán hever.
