Zsebpiszok rágó
Nemrég egy büfében ebédeltem. Amikor ránéztem a melegen tartóra (nagyon éhes voltam), a gyöngyözően zsíros, paprikaszínű kolbász kimondhatatlanul étvágygerjesztőnek tűnt. Alig bírtam kordában tartani a saját nyálamat, amely alig várta már, hogy találkozzon az ínycsiklandó illatú finomsággal.
Egészen addig, amíg be nem kebeleztem az első falatot. Amellett, hogy túl volt fűszerezve, a rengeted zsír, mint kőműves a falazó anyagot, úgy burkolta be a szájpadlásomat és az ízlelőbimbóimat.
Hiába öblítettem le egy fél liter kólával, az olcsó hentesárú elkísért egész nap, mint Banderast a fánkok.
Másra sem bírtam gondolni, csak hogy egy rágót bekaphassak. Azonban mivel mindez egy ipari területen történt, közértnek nyoma sem volt. Ekkor ugrott be, hogy a kabátomban még volt egy megkezdett csomag mentolos finomság.
Egy rutinos zsebes is elismerte volna, amint sebesen áttúrtam a zsebeket, a paprikás-fokhagyma zsír ízétől hajtva. Viszont csak egy üres csomagolópapírt találtam. Biztos voltam, hogy kellett ott lennie még egy darabnak és láss csodát, elő is került a kabát mélyéről.
Aprópénz dörzsölése színezte sötétre, oldalára apró szöszmöszök ragadtak. A zsebpiszok, melynek teljes faunája alakult ki, néhány tél alatt, beborította az egykor fényes cukorba mártott gumit.
Elgondolkodtam, hogy mennyi bacit kaphatok majd így el, és ki tudja milyen halálos betegség dönt majd le a lábamról. Majd nyelve egy újabbat, a borzalmas kolbász íz ismét elöntötte a számat. Ekkor kaptam be a rágót.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
zsebpiszok humor