Jópofa történetAz eszemenetes csavar, jópofa történet, Urszinyi Fehér Csaba

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Az eszemenetes csavar, jópofa történet.Újkorba léptünk, amikor is az információ és a tudás értéke egyre jobban változik. Egy szakma mesterévé lassan már nem az elsajátított évek száma tesz minket, hanem a Google találati számainak feldolgozása.

Ki ne csábulna el azon, hogy talán már nem is kell szerelőt hívni, elég lesz az is, ha megnézünk egy videót arról, miként csempézzünk, csináljunk kutyaházat, süssünk kenyeret, vagy kössük be a lefolyót.

Legtöbbször persze ez csak a felvételeken tűnik annyira egyszerűnek, és ha nem elégszünk meg egy retró-komunista ízű „jóleszazúgycsakműködjön” verzióval, akkor feladva és meg- hunyászkodva hívunk egy szakembert.

Természetesen az évek óta jól bevált vizesünk pont most törte el a lábát, vagy külföldön van, ha pedig a netről keresünk egyet, az túl drága, vagy éppen nem ér rá.

            Azonban a nagy számok törvénye alapján, ha felhívunk néhányat, akkor horogra fog akadni egy elfogadható áron, már másnap kiszálló szimpatikus szerelő.

            Én úgy képzelem el, hogy a szakmunkásképzőkben lehet kötelező tantárgy, vagy a betanító mesterek adják át a nagy tudást növendékeinknek, de a helyszínre érkező szakik reakciója legtöbbször ugyanaz. Rosszalló nézés, gondterhelt arckifejezés, fejcsóválás és azonnali telefonálgatás. Ezt az váltja ki, hogy az általunk tálalt probléma, mely már amúgy is megkeseríti életünket, hatalmasabb, mint mi ezt gondoltuk. Vagy azért, mert a korábban itt járt mesterek kontárok voltak. Ilyenkor a jól betanult „Ki végezte el ezt a trágya munkát?”, és ehhez hasonló morgások következnek.Örökzöld séma szintén az „Ilyet már nem gyártanak…” állítás is, ami után egy csomó helyen fúrni kell majd, falat bontani, de legrosszabb esetben az sem árt, ha új lakásba költözünk.

            Ilyenkor persze mi úgy érezzük, mintha egy tájfun vitte volna el a házunkat, és hazafele ki is raboltak volna minket. Utóbbi több mint valószínűleg be is következik ezután, de akkor már örömmel adjuk át a ropogós bankókat, mivel csak szűkítővel és fél colos hosszabbítóval lehetett összekötni azt a valamit, ami elromlott. Ezeket pedig már nem is gyártják sehol, hanem folyóparti kavicsokból kell össze- kovácsolni őket bükkfaszénen.

            Egy nap úgy adódott, hogy egy kulcsot szerettem volna másoltatni. Ami, így leírva a világ egyik legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgának tűnik. Az olvasó most már azért sejtheti, hogy nem is az.

            Először a mellékutcában dolgozó kisöreghez mentem, aki nem is újította fel, vagy seperte ki üzletét, 1983 óta. A bolt szegényes esztétikai élményét viszont kompenzálta az, hogy a szaki olcsón dolgozott.

Ezért is tettem fel gépiesen a 2500 forintos kérdést, mivel a gondolataimban az ár közlése a százas szóval végződött volna.

            Ekkor jött a magyarázat, hogy ez egyedi, biztonsági kulcs, amit nehéz beszerezni. Ha csak egy átlag Elzett zár lett volna, akkor megúsztam volna 500 forintból (ami az általam elképzelt eredeti summa volt).

            Érvként nem fogadta el a kisöreg, hogy manapság már szinte mindenhol csak ilyen modern biztonsági ajtókat lehet kapni és az a szerkezet, ami szerinte a rendes, kihalófélben van. A bácsi mosolyogva felajánlotta, hogy megpróbálhatom máshol is, talán olcsóbban megcsinálják. Így továbbálltam.

            Bár mellékutcában voltam, érthetetlen módon vele szemben volt egy másik kulcsmásoló is. De a konkurencia szaki szinte fel sem nézett a cipősarkalásból, szeme sarkából vette szemügyre a másolandó tárgyat. Ekkor közölte, hogy ilyen különleges kulcsokkal csak a szemben lévő bácsi dolgozik. Tőle még azt is megtudtam, hogy az ultra szuper biztonsági ajtóm, igazából Kínában készült és az alapanyaga emberi ürülék, annak is az „sz.” betűs változata.

            Így bosszúsan átgyalogoltam egy közeli plázába, a nagyokhoz. Ott úgy mondtak a szemembe 4500 forintot, mintha csak egy papírzsepiért kellett volna fizetnem.

            Mint a nyolcvanas évek akciófilmjeinek tékozló karatenövendékjei a Sensei-hez, úgy battyogtam vissza megszégyenülve a kisöreg panelkonyha méretű műhelyébe.

            Ázott cica szemekkel kértem meg, hogy akkor másolja le mégis a kulcsot. Természetesen meg kellett néznie, hogy van-e ilyen nyersanyag nála raktáron, és eltűnt vagy három percre a hátsó helyiségben. Szerintem kávézni ment.

Végül lemásolta a kulcsomat, én pedig elégedetten, hogy megspóroltam 2000 forintot, diadalmasan elhagytam a boltot.

Otthon vettem észre, hogy ideje már megsarkaltatni a cipőmet.

A megsózott telefontöltő, Urszinyi Fehér Csaba

A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba