Külföldre mentünk -

Külföldre mentünk

Kalandos külföldi kirándulás

Írta: Dusi Bíró

Ez a történet akkor történt amikor, még nem volt divat külföldön dolgozni, és az emberek csak kirándulni jártak külföldre. Miután 1986-ban megszereztem a jogosítványt, gyakran kocsiba ültünk és a férjemmel elmentünk, egy kicsit autókázni. Akkor még a benzin 2O Ft volt, igaz a kettőnk jövedelme sem volt több 4OOO forintál

Ezért megbeszéltük, hogy mikor és hová megyünk. Én imádtam vezetni, a világból kimentem volna az autómmal, annyira szerettem. Mindig örömmel töltött el, ha hosszabb útra indultunk.

Nem sorolom, merre jártunk. Ez a történet az első külföldi kirándulásunkról fog szólni. Kora reggel indultunk, és Ausztria felé tartottunk. Nem volt kifejezett útitervünk. Úgy gondoltuk, hogy majd valahol az osztrákoknál megállunk ebédelni, és majd délután, indulunk vissza.
Akkoriban még meg volt szabva mennyi valutát vihettünk ki magunkkal. Úgy is tettünk, mert tiszteltük a törvényt. Nem volt különösebb szándékunk vásárolni, csak kirándultunk.
Már nem tudom a városok nevét. Jó messzire eljöttünk a határtól és eltévedtünk. Megfordultam, és ugyanazon az úton, amelyen jöttem, elindultam visszafelé. Kerestem azt a táblát mely a határ felőli irányt jelölte. Nem találtam meg.

Közben tankolni is kellett, de a kúton senki nem tudott magyarul, mi pedig egy szót sem értettünk németül. Így nem kaptunk útbaigazítást. Visszaültünk az autóba, és mentünk tovább.

Már vagy 4O kilométert is megtettünk, és sehol sem láttam útbaigazító táblát. Kezdtem kétségbe esni. Megpillantottam jobbra egy műhelyszerűséget ahol autók voltak, és behajtottam. Kiszálltam, majd megkérdeztem a férfit, hogy merre van a határ? Mivel nem értett, mondtam, hogy kellene egy Ungaruse tolmács. Nevetséges, de még ennyit sem tudtam helyesen kimondani. A férfi viszont megértette a zavaromat, és elkiáltotta magát. „Margit Ungaruse tolmács!”
Egy 5O év körüli asszony lépett ki a házból. Megszólalt magyarul, és megkérdezte, hogy miben segíthet. Én pedig örömömben, hogy hazai szót hallok elsírtam magam.

Amikor megtudta, hogy mi járatban vagyunk, elmosolyogta magát. Azt mondta, hogy már nem kell sokat menni. Az első elágazásnál jobbra kellett lekanyarodni, és már rajta is voltunk a hazafelé vezető úton.

Megkínált minket üdítővel, a férjemet pedig egy kávéval. Nem fogadott el érte semmit. Örült annak, hogy tudott rajtunk segíteni.
Én pedig amikor elköszöntünk, megkönnyebbült szívvel indultam el. Csak azt mondogattam magamban, hogy én nem tudnék már máshol élni. Kizárólag az én szép hazámban, mert ha nem hallanék magyar szót, akkor nekem az a halálom lenne. Gyötörne a honvágy, és csak sírnék, a lelkem pedig soha nem nyugodna meg,

Később, amikor már leküzdöttem a félelmeimet az idegen országoktól, akkor már bejártuk fél Európát. Többé nem fordult elő ilyen baleset, mert határozott úti céllal mentünk, térképpel felszerelkezve, és így nem tévedtünk el.