Irány a Mátra
Kalandos kirándulás
Írta: Dusi Bíró
Mint minden gyermek, aki egyszer eljutott odáig, hogy a szüleivel mehet nyaralni, nagyon boldog voltam, amikor mi is elutaztunk. Végre kimozdulhattam abból a közegből, ahol éltem. A környékünkön, még egy nagyobbacska domb sem volt.
Apám húgánál láttam csak hegyeket. Nagyon furcsa volt, mert amikor felfelé mentünk, kissé előre kellett hajolnunk, hogy haladni tudjunk.
Amikor eljött a kirándulásunk ideje, korán reggel felkeltünk Bepakoltuk a hátizsákokba a szükséges dolgokat. Úgy terveztük, hogy majd kint éjszakázunk a szabadban.
Én még soha nem voltam, sátorozni, de a nagynéném megnyugtatott, hogy ne féljek. Megígérte, élvezni fogom, és hatalmasat fogok majd aludni, a természet lágy ölén,
Gondoltam, ha ők nem félnek, akkor nekem sincs okom rá. A biztonság kedvéért tettem be cukorkát is a csomagom közé. Ha nagyon megéheztem volna, ne kelljen nyafognom, hogy adjanak valamit enni. Így ki tudtam várni azt az időt, amikor olyan helyre értünk ahol lehetett bográcsozni.
Az egy külön élménynek számított. Négyen voltunk gyerekek, de az öcsém akkor még pelenkás csöppség volt, ahogy a nagynéném lánya is. Így ők nem jöhettek rőzsét gyűjteni. Ezért apám, én és a nagynéném sógornőjének a lánya, (aki nálam nagyobb volt) alkotta a kis csapatot. Hármasban elmentünk tűzrevalót szedegetni
Nem volt nehéz, mert rengeteg száraz faág hevert az erdőben. Szinte fellélegzett az a rész, ahol összeszedtük a rőzsét. Kicsit kitisztult a talaj. Amikor mind a hárman annyi fát szedtünk össze, amennyit csak bírtunk, akkor neki lehetett állni a tűzrakásnak. Még mielőtt hozzáláttunk volna, a közeli patakból két vödör vizet odakészítettünk, biztonsági okokból.
Ez egy olyan pihenő hely volt, amelynek a nevét már nem tudom, de állt ott egy turista ház. Aki nem akart sátorozni az talált bent fekhelyet takaróval. Én azt hittem, hogy bent fogunk aludni a házban. A nagynéném viszont azt mondta, nekem nem lehet, mert a városi gyerekeknek meg kell tanulnia az erdőben is élni, és feltalálni magát. Ezért még sötétedés előtt felvertük a sátrat, melyhez apám igazán értett. Gyorsan befeküdtem a hálózsákomba, hogy minél hamarabb el tudjak aludni.
Sajnos abból nem lett semmi, mert amikor mindenki elcsendesedett, akkor az erdő kezdett el élni. A baglyok nekiálltak huhogni, recsegtek ropogtak a fák közt lévő letört faágak, mintha valaki járkált volna rajtuk. Mivel sötét volt nem mertem megszólalni sem. Csak figyeltem, hogy nem jön-e be valami állat a sátorba. Nyafogni sem mertem, mert nem akartam, hogy gyávának nevezzenek, amiért félek. Akkor kezdtem csak elaludni, amikor már pirkadt a hajnal, és elcsendesedett az erdő.
Amikor reggel felébredtem, már majdnem mindenki útra kész volt, sátort bontottunk, és mentünk tovább a turista útvonalon egész fel a csúcsig. Hát bizony nagyon fárasztó volt
az út, és alig vártam letehessem a hátizsákot.
Felértünk a kilátóba, ahol gyönyörű panoráma terült elénk. Nem győztünk csodálkozni, milyen szép volt a táj. Ilyesmit még soha nem láttam. Ott megint tüzet raktunk, és megebédeltünk. Az előző napi maradékot ettük meg, de finom volt. Öreg tarhonyának hívták, és volt benne kis füstölt szalonna, és házi kolbász is.
Utána már csak arra kellett ügyelni, hogy lefelé menet, ne sodorjon a súly, amit cipelünk. Háromnapos túránk során, megjártuk még Mezőkövesdet is. Voltunk a palóc múzeumban, megcsodáltuk a Matyó hímzéseket, és a mezőkövesdieket is. Jártunk Egerben, ahol Gárdonyi Géza sírját megnéztük, és eljutottunk a Szépasszony völgyébe is.
Mire visszaértünk a kiinduló helyre, már olyan fáradt voltam, hogy enni sem volt kedvem. Elérkezett a hazamenetelünk ideje. Szinte repültem a boldogságtól. Mindenütt jó volt, de legjobb otthon. Amikor megérkeztünk, már alig vártam, hogy lemehessek a Tiszára, és úszhassak egy nagyot.
Annál szabadabbnak és boldogabbnak, talán soha nem éreztem magam. Jó volt kiruccanni, de ezt többet soha nem voltam hajlandó még egyszer végigcsinálni. Még most is, ha visszagondolok arra az erdei éjszakára, kiráz a hideg. Viszont elfogadom, mivel ha nem lett volna ilyenben részem, akkor most nem lenne mire emlékeznem.
Akár kellemes volt, akár kellemetlen, egy feledhetetlen három napot tölthettem együtt a családommal, ami örökre itt marad velem a szívemben.
http://www.karikaturarendeles.hu/