Szín-infarktus, vicces sztori Írta: Urszinyi Fehér CsabaSzín-infarktus, vicces sztori Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Szín-infarktus, vicces sztori
Írta: Urszinyi Fehér Csaba

 

Tudom, hogy nagy a csábítás az otthonunk kényelmében megnézni egy filmet, melyet félszemű és pixellábú internetkalózok osztanak meg a virtuális hálón, de azért a moziknak még mindig megvan a varázsa. Ki törődik azzal, hogy körülményes eljutni, vagy esetleg mellettünk valaki két pofára rágcsálja a nasit, ha ott van a nagyképernyő, térhangzás és az orrot csiklandozó pattogatott kukorica illata.

És ezzel nem csupán én vagyok így, mivel napjainkban eljutni egy-egy tisztességes premier előadásra, komoly előkészületeket igényel. Ha nem foglaljuk le előre, könnyen megeshet, hogy a fejzsibbasztó első sorban kapunk helyet, vagy be sem jutunk egyáltalán. Erre viszont remek lehetőség van a neten keresztül, és akár még a telefonunkon is rendelhetünk jegyet, kiválasztva még az ülőhelyeinket is.

Természetesen fizethetünk bankkártyával is, de ekkor megszólal a kisördög, mi van, ha nem érünk oda időben. Így csak a helyeket tartatjuk fent magunknak. Ennek is ugyanaz a szépséghibája, mint a vásárlásnak, ha késünk, eladják őket másnak. A gond csak az, hogy itt a türelmi idő, előadás előtt fél órával telik le, de ezt azért könnyebben tesszük kockára.

Nemrég négy helyet foglaltam le egy hűvös szombat este, amikor is a mozi élmény tökéletes záró eseménynek tűnt a baráti összejövetel végére. Az ötlet egy szomszédos kerületi kávézóban pattant ki a fejünkből, és utána már kocsival vágtunk át a labirintusszerű belvárosi utcákon, ami megfelelően meg is alapozta bennünk az akciófilm-fílinget.

Kedves olvasó, itt afféle ingyenes életviteli tanácsként megjegyezném, ha egy kis izgalomra vágyik, induljon el egy eseményre, húsz perccel a kezdés előtt, egy olyan útvonalon, ahol tizennyolc perc alatt érhet oda. És a szombat esti kis izgalom máris garantált. Ilyenkor kapjuk meg az összes piros lámpát, hátizsákos turista-csoportokat, ráérősen pakolászó taxisokat és természetesen érkezésünkkor jövünk rá, hogy mindenki a városban, ebben a plázában kötött ki, mivel szabad parkolóhelyből egy darabot sem hagytak nekünk. Mint Kevin szülei az otthonfelejtett csemetéjük után abban a betörős filmben karácsonykor, úgy szaladunk végig a bevásárlóközpontban. Oda is érünk, 29 perccel az előadás kezdete előtt. Mármint a pénztárhoz, mert a sor odáig az egész előtéren át kígyózott. Természetesen faarccal közli velünk az eladó, hogy csak fél óráig tartják a helyet, és mi késtünk. Hiába tiltakozunk, hogy az csak egy perc volt, a szabály az szabály, és hogy ezt nyomatékosítsa, ceruzájával ütögeti a kijelzőt, ahol a székeket szimbolizáló kis kockák átmentek pirosba.

Ekkor veszem észre kicsivel arrébb, hogy másik négy kocka zöld színben pompázik előttem. Ki is derül, hogy az is egy foglalás lett volna, de a helyek tulajdonosai ekkor már három perces késésben voltak. Tudom, hogy nem szép dolog ilyesmit csinálni, és annak, aki ezen cikkemet olvassa meg is lehet a véleménye rólam, de az én kis zöld kockáimat is már eladták másnak, így elvettem hát, ami jogosan nekem járt. Mondjuk fizettem értük egy csomó pénzt, de ez a cikkem most nem a mozik árképzését kritizálja. Így mint a panel lépcsőházakban rothadó szagú fikuszt, melyet emeletről, emeletre passzolnak át egymásnak a szomszédok, csak ők ne szagolják, így rontottuk el mások mozi élményét egy hűvös, szombat délutánon. Tudom jól, a tisztességes dolog az lett volna, ha egy nagyot nyelve hazamegyünk, és megnézzük a tévében a kalóz verziót, de hát ki mondta azt rólam, hogy én egy szent vagyok.

Ekkor kezdődött a már elterjedt fejszámolás. „Asszondja”, hogy a reklám lesz vagy tíz perc, az ajánló vagy újabb öt, így bátran beálltunk a nasi-sorba, mivel így volt még egy bő húsz percünk. Legalábbis ezt gondoltuk, mert a beléptetésnél kiderült, hogy a film az 3D-s volt, a hozzá való szemüveget pedig elfelejtettük megvenni. Ekkor egy vékonyka kis ér elpattant az agyamban, így visszarohantam a sorhoz, ahol együtt-érző honfitársaim előre engedtek, de a film kezdéséről már lemaradtunk.

Így ebben a cikkemben két féltől is szeretnék elnézést kérni. Egyrészt attól a négy embertől, akiknek aznap este már csak a billiárdozás jutott. Másrészt azoktól, akiknek az otthoni kalóz mozifilm élményét, négy hajlongva bukdácsoló, pattogatott kukoricát és kólát cipelő ember sziluettje zavarta meg.

Nos, kedves olvasó, így lehet igazán izgalmas tapasztalatot nyerni egy hűvös szombat estén.

Kedvtelezmény, Urszinyi Fehér Csaba

A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba