Vicces csattanó Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Vicces csattanó
Írta: Urszinyi Fehér Csaba

 

Gondoltam, hogy kipróbálom milyen színésznek lenni, és nemrég beregisztráltam egy statiszta ügynökséghez. Nem sokkal azután, hívott is egy hölgy, hogy lenne számomra egy szerep a hétvégén, ahol pár napos borostával kéne megjelennem. Azt ígérte, hogy szól, amint biztos a dolog.

Másnap már nem borotválkoztam, de nem szólt. Én továbbra is bizakodó voltam, annak ellenére, hogy következő reggel sem hívott fel. Elkezdődött az alkudozás saját magammal. Arra gondoltam, ha levágom az arcszőrömet, és megkeresnek, ugrik a forgatás. Én persze nem mutathattam magamat kétségbeesetnek, azzal, hogy visszahívom őt, hogy már egy ideje macsósan nyomom, és kéne egy válasz.

Szombat este, az állítólagos forgatás napján szabadultam meg az arcszőrzetemtől, a környezetem számára új emberré varázsolva megjelenésemet. Közben azzal nyugtattam magamat, hogy a filmben én játszottam a láthatatlan embert, aki nem tudott borotválkozni.

Holnap reggel orvoshoz megyek, aki azt mondta, hogy ne egyek semmit, mert éhgyomorral kell vért venniük. Nem is tudom, mit gondoljak erről, kezdek szkeptikus lenni.

A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba