Vallomás (a hatvanas évek) -

Vallomás (a hatvanas évek)

Alulírott Szentmiklósi Tamás ezennel töredelmesen bevallom, hogy több mint ötven évvel ezelőtt erős, bár mindmáig érthetőnek tartott felindultságomban rettenetes kárt okoztam a világ kulturális örökségében. Mentségemre csak annyit tudok felhozni, hogy tettemet éretlen fejjel követtem el, ráadásul egy olyan országban, amelynek soha nem lett volna szabad létrejönnie.

Nyolcadikos koromban, tizennégy éves cseregyerekként egy NDK-beli kisvárosban, Greifswaldban nyaraltam egy hónapot. Nem sokat tudtam még felfogni abból az abszurd világából, de bőven eleget, hogy a pokolba kívánjam a szocializmus semmihez nem fogható keletnémet változatát. Az elviselhetetlen rendezettséget. A szemetelésre ingerlő tisztaságot. A könyörületet nem ismerő pontosságot. Az utcákat csúfító mozgalmi transzparenseket. A szemüveges pártvezér kopaszodó fejét. A hangszórókból harsogó, pattogó jelmondatokat (Es lebe die Deutsche Demokratische Republik! Hoch, hoch, hoch!), amelyektől lúdbőrzött a hátam. A boltok émelyítő fertőtlenítőszagát. Az emberek és a gesztusok nyomasztó egyformaságát. Nem is folytatom, mert mindmáig, közel ötven év múltán megremegek, ha arra az istenverte négy hétre gondolok.

Maradjunk annyiban, hogy az NDK-hoz képest Magyarország joggal tűnhetett vidám barakknak némelyek szemében.

A család, amelyiknél laktam, próbált a kedvemben járni, ám minden igyekezetük kevésnek bizonyult. Óraműpontossággal élték az életüket, amitől én a falnak tudtam volna rohanni. Mindennek megvolt a megszabott ideje és rendje. Minden délután négy órakor például forró habos kakaót ittunk, s hozzá kuglófot majszoltunk. Ízlett is volna, de miért mindig pontban délután négykor? Minden másnap este nyolckor a család diaképeiben kellett gyönyörködni. A diafelvételek az egyik szoba mind a négy falát fejmagasságig beborító fiókos szekrényekben sorakoztak, a képeket a falra vetítették. Úgy éreztem, soha nem lesz vége egy-egy vetítésnek, ráadásul a házigazdák kommentálták a látottakat, és néha nekem is meg kellett szólalnom, hogy tetszést nyilvánítsak, bár alig jött ki hang a torkomon. A ház mögött kert terült el, ahol időnként meghúzódhattam volna, de taszított a tükörsimára nyírt fű, a katonás rendben sorakozó gyümölcsfák és bokrok, és mintha még a madarak is vezényszóra csiripeltek volna.

A kertes ház minden négyzetméterét a rosszul palástolt félelem lengte be. A háziak belekezdtek, aztán nem mondtak végig bizonyos mondatokat. Akadtak szavak, amelyeket csak suttogva ejtettek ki. Nyugat-Németországot soha nem nevezték volna a nevén, helyette azt mondták: drüben (odaát). Ahányszor megszólalt a kapucsengő vagy a telefon, összerezzentek és szinte tanácstalanul, segítségkérően néztek egymásra.

A háziak koravén és tudálékos fiával végképp nem tudtam mit kezdeni. Kövér volt, szeplős és szemüveges. A foci vagy bármiféle játék egyáltalán nem érdekelte, annál inkább a mindenféle gépek és műszaki paraméterek. Egyszer a közös ebéd közben repülőgép húzott el a ház fölött, s a műszakilag szerintem túlképzett fiú elsorolt mindent, amit földi halandó a gépről tudhatott, talán még a pilóta életkorát is. Nekem elment az étvágyam, letettem kést-villát, s ahogy a nagyoktól tanultam, rosszullétre hivatkozva visszahúzódtam a szobámba. Hiába voltunk egykorúak, egy fásult öreg mérnök röntgenszemével látott át rajtam, a gyermeteg gyarlóságaimon, a „magyarságomon”, s egyszerre fanyar és megvető mosollyal nyugtázta az övéhez képest hebrencs viselkedésemet. Hát nem lettünk puszipajtások, és, jobb a békesség, idővel nem is zavartuk többé egymás köreit.

Lassan, fájdalmas és fogcsikorgató lassúsággal teltek a „nyaralás” napjai. Esténként, ahogy lefeküdtem, nem is sírtam, hanem vinnyogtam a takaró alatt. És bosszút forraltam. Bosszút az egész világ, legfőképpen a Német Demokratikus Köztársaság ellen. Egy nap aztán ütött a cselekvés órája.

A biciklizés volt egyetlen szabadság, amit abban a falansztervilágban élvezhettem. Délutánonként vagy kora este nyeregbe pattantam, és eltűntem a háziak elől egy-két órára. Eleinte csak a közelben tekertem, aztán egyre messzebbre merészkedtem. Egy nap így fedeztem fel egy magányosan álló épületben a helyiek nagy büszkeségét: a kínai porcelán múzeumot. A múzeumba természetesen szabad, ingyenes volt a bejárás, elvégre a Német Demokratikus Köztársaságban nem lehetett pénzt csinálni a kultúrából, a dolgozó nép közkincséből. És ez kapóra jött nekem, tetszés szerint bármikor felmérhettem a terepet, mielőtt végrehajtottam kamaszkorom legnagyobb, de legalábbis legnagyobb kárt okozó bűncselekményét.

Így történt, hogy egy délután újra a múzeumhoz kerekeztem, a biciklit a falnak támasztottam és besiettem. Szerencsére egy lélek sem járt a közelben. Gyors léptekkel haladtam a kijelölt célpont, egy hatalmas, virágmintás kínai padlóváza felé. Határozott mozdulattal az égnek emeltem a tetejét, oldalirányban kitartottam, majd kalapáló szívvel elengedtem. A tető nagy robajjal tört szét a padlón, alighanem ezer darabra, amit azonban én (sajnos) nem láthattam, mert néhány pillanat múlva már nyeregben ültem és árkon-bokron túl hajtottam hazafelé. Ahogy tekertem, a szabadság szele csapdosta az arcom, és a könnyűség, amit éreztem, a lelkemet simogatta. Hamar a kertes házhoz értem, a biciklit a helyére toltam, és a jól elvégzett munka örömével ültem le a közös vacsorához. A keletnémet család is örült, hogy végre jóízűen falatozom, nem kell nógatni. És már csak néhány nap volt hátra a hazautazásig!

Nem tudom, mekkora csapást mértem fél évszázada a Német Demokratikus Köztársaság rendjére, de az emlék felidézése ma is megbizsergeti a szívemet. Meg különben is: a vandál bűncselekmény, amit elkövettem, csak elévült a közben eltelt ötven év alatt.

Szentmiklósi Tamás

Élete

Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Érettségi után segédmunkás, konyhai kisegítő, könyvesbolti eladó, majd 1973-tól 1975-ig a Pénzügyi és Számviteli Főiskola külkereskedelmi szakának hallgatója volt. Egy évig angol szakos az ELTE Bölcsészettudományi Karán, aztán ugyanott a fordító és tolmácsképzőn szerzett végzettséget.

A Magyar Távirati Iroda külföldi sajtószolgálatánál helyezkedett el 1979-ben, itt dolgozott 1989-ig, közben párhuzamosan különböző nyelviskolákban tanár, illetve az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) munkatársa volt. 1989 és 1991 között a Veres Pálné Gimnáziumban, majd 1991-től a Novus Gimnáziumban angoltanár.

Műfordítóként angolból fordít szépirodalmi és társadalomtudományi műveket, az alól kivétel Willy Brandt németből átültetett kötete (Szervezett őrület). A Kossuth Kiadó felkérésére 1988-ban lefordította Zbigniew Brzezinskitől A kommunizmus nagy bukása c. könyvet, a munka azonban végül nem jelent meg. Magyar származású szerzők angolul írt műveit is fordítja, Kolnai Aurél, Mannheim Károly, Róheim Géza tanulmányait ültette át magyarra.

Saját műveiben Szentmiklósi a karcolat és a memoár műfajának vegyítésével, néhol szociológiai igényű korrajzokban ábrázolja az elmúlt évtizedek magyar viszonyait. Írásaiból klubokban és kocsmákban (mely utóbbiak köteteinek visszatérő helyszínei) tartanak felolvasói esteket.

2007-től közel két éven át irodalmi és művészeti estek szervezője volt a Toldi Moziban. A Napút Online folyóirat állandó szerzője.

Művei

Írásai

Porfelhő(Quóta Bt., 2008, ISBN 9789630643436)
Füstvirágok – Egy disszidens kocsmatöltelék töredelmes vallomásai(Quóta Bt., 2009, ISBN 9789630665216)
Korhatár nélkül(Quóta Bt., 2011, ISBN 9789638835413)
Üzenőfalatok(Ganésha Szolgáltató Bt., 2012, ISBN 9789638835420)
Ki nevet a végén?(Ganésha Szolgáltató Bt., 2013, ISBN 978-963-08-6269-1)
Jöttem, láttam… (aztán nem győztem csodálkozni)(Ganésha Szolgáltató Bt., 2014, ISBN 9789630885935)
A többit találd ki!(Ganésha Szolgáltató Bt., 2014, ISBN 9789631207705)
Tibikönyv, avagy Minden a lélek!(Hegyi Zoltán Imrével, Jakab Istvánnal és Kállay Kotász Zoltánnal közösen, Műpártolók Egyesülete, 2014, ISBN 9789631213799)
Felemás – Hány óra van?(Ganésha Bt., 2016, ISBN 9786158039208)
Felemás – Ököl és szó(Ganésha Bt., 2016, ISBN 9786158039208)
Vagy(Quóta Bt., 2016, ISBN 9789638835437)
Kiöltöm a nyelvem(Quóta Bt., 2017, ISBN 9789638835444)
Snóblizni muszáj(Quóta Bt., 2017, ISBN 9789638835451)
Apu(Quóta Bt., 2018, ISBN 9789638835468)
Egy krónikás dörmögései(Quóta Bt., 2019, ISBN 9789638835475)
Csoda minden áldott reggel(Quóta Bt., 2019, ISBN 9789638835482)

Műfordításai

Mitch Albom: Még egy nap(Könyvfakasztó Kiadó, 2006)
Randolph L. Braham: A népirtás politikája – A Holokauszt Magyarországon(Új Mandátum Könyvkiadó, 2003)
Willy Brandt: Szervezett őrület(Kossuth, 1987)
Arthur Conan Doyle: Az elveszett világ(Ciceró, 1996)
James Herriot : Minden élő az ég alatt(Aqua Kiadó, 1995)
A homoszexualitásról(vál., szerk. Tóth László, ford. Szentmiklósi Tamás, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszék Hilscher Rezső Szopciálpolitikai Egyesület, T-Twins, 1994)
Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus(Kállai Tiborral közösen, Új Mandátum Könyvkiadó, 2001)
Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai(Eri Könyvkiadó, 1997)
Dodie Smith: Száz meg egy kiskutya(Falukönyv-Ciceró Kiadó, 1995)
Nira Yuval-Davis: Nem és nemzet(Szabó Valériával közösen, Új Mandátum Könyvkiadó, 2005)

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentmikl%C3%B3si_Tam%C3%A1s

Mobil karikatúra

Mobil karikatúra T-Boy (Gaál Tibor), díjnyertes karikatúraművész. Kitűnő alkotások jelzik keze munkáját, mind a portrékarikatúrák, mind a szituációs rajzok terén.