Humoros piacozásHumoros piacozás
Új koldulási mód született!- De nem az amire tippelne

Új helyzethez adaptált kéregetési szöveg született.

Azt hihetnénk, ezzel a vírusfélelemmel, tisztálkodási, tisztítási és fertőtlenítési hullámmal legalább annyit elértünk, hogy minden tisztább körülöttünk, beleértve az árucikkeket is, amiket vásárolunk. Szóval ezt hihetnénk. Nálunk, a városban azonban elég körülnézni ahhoz, hogy lássuk, semmi sem lett tisztább, mint eddig volt – az árucikkek kapcsán pedig elmesélem a tegnapi esetet.

Alig van valaki a nagyváradi Rogériuszi piacon is, hiszen kijárási szigorítás van. Egészen pontosan én vagyok az egyetlen vásárló, aki a csarnokban a standok között kószál. Szedelőzködnek is már az árusok, miközben én nedves nyomokat hagyok magam után, a csarnok bejáratánál ugyanis nem egyszerűen nedves szőnyeg van elhelyezve, lábfertőtlenítés céljából, hanem szinte úszik a szőnyeg a folyékony szertől. Úgyhogy belépve épp egy bácsi standja előtt tocsogok el, az illető áruson maszk van, szóval láthatóan tart a fertőzéstől. Éppen pakolja össze az áruját, amikor elejt egy nagy zacskó dióbélt, a csomag fele végigömlik a csarnok betonpadlózatán.

Mit gondolnak, fel fogják venni önök a földre ömlött árut, a vírus terjedésének időszakában is? Hát persze, hogy igen: a bácsi, aki maszkban védekezik, nehogy elkapjon valamit, előszed két kartonlapot, az egyikkel a másikra sepregeti össze a dióbelet, és adagonként önti vissza a zacskóba. Egyébként eközben lazán cseveg két másik árussal, egyiküknek sem tűnik abnormálisnak a szétszóródott áru visszapakolása eladásra – nem is tudom, melyik durvább, ha nem érdekli őket, vagy ha nem is tudják, hogy ez nem higiénikus…

Ha már itt vagyunk a piacon, egy másik csodálatos élmény: itt, Nagyváradon, a Rogi piac mellett kószál a tag, mindenkihez odamegy, papírokat lobogtatva, hozzám is. Az iratok kitöltetlen formanyomtatványok, amelyekkel a kijárási szigorítás idején azt kell igazolni, milyen fontos okból jár kint az ember.

A formaduma a formanyomtatványokhoz: „Elnézést, ezeket szeretném fénymásoltatni, kisegítene egy lejjel?” (Három perc múlva amúgy újra odajön, mert nem jegyezte meg, hogy én már voltam műsoron. És utánam odamegy egy kis társasághoz is – ahol kap ugyan egy ötlejest, de pechére útbaigazítást is, hogy épp ott, szemben lehet fénymásolni. Falból bemegy. Egy perc múlva jön is ki – és ugyanazokkal a papírokkal, ugyanazzal a szöveggel oda, az utcán lévő pár további járókelőhöz. Ja, most látom, hogy a járása alapján jó részeg. Bár ehhez semmi közünk, csak további szín a képhez.)

Írta: Blogosz

Forrás: https://mesenincs.blog.hu/2020/04/05/uj_koldulasi_mod_szuletett_koronahoz_szabva?fbclid=IwAR23z9sd5ln-JjK949RQQS-W72M7hCwd7uHxyC9A-0ttC7bqYyVEg_lZ2VE

 

Humoros piacozás