Káposztafejetlenség
Ülök a kocsiban, mellettem egy teherautó, és mögötte látok egy kiírást a sarki zöldségesnél, „Nyitott káposzta.”
Nem emlékszem, hogy korábban találkoztam volna olyannal. Talán félbe vágják a fejeket, vagy a leveleket helyezik lapjára. Biztos így könnyebb tölteni őket. Az is lehet, hogy lejáró szavatosságú konzerveket adnak olcsóbban, kimérve. Esetleg ez egy új, ausztrál káposztafajta. Nem befele nő, hanem kifele terebélyesedik, mint egy saláta.
Ekkor gurul előre a teherautó, és olvasom a kiírás, eddig takarásban lévő, második felét:
„Savanyított káposzta.”
Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Humoros leánykérés
A leánykérés frekvenciája Az egyik rádióadón, amit hallgatok, délelőttönként kívánságműsor szokott lenni. A számok elfogadhatóak, csak a sok üzenet tud egy picit fárasztó lenni. Azért mégis odafigyelek rájuk. Nem érdekelnek igazán, de egyfajta rádiójáték-szerű szappanoperaként tökéletesen megfelel háttérzörejnek. A hagyományos születésnapos felköszöntésektől, a barátok megviccelésén át, egészen a szakítás utáni könyörgésen át mindent hallottam már. […]

Élmény Stand-up Előadások - Humorcsempész
Ahol a vas úszik
Az https://www.antinetpresszans.hu/ az Igényes humorlap szervezésében:
Élmény Stand-upVilágjáró Show és Vizuális Mém-Stage valamint Karikatúra kiállításMeghívjuk egy világ körüli utazásra, amely során a klasszikus Stand Up mellett, Világjáró Stand up-on, Vizuális Mém-Stagen és Karik…

Káposztás humor