Szuper-Market, vicces történet vásárlásról
Írta: HayKováts
Szeretem a kisebb boltokat, ahol viszonozzák köszönésem az eladók, és jobb napokon, még rám is mosolyognak. Budapesten járva, néhanapján bemerészkedek egy „szuper-marketbe”. Lévén ott, egy helyen minden, amire szükségem lehet, és még annál is több.
Vajat kerestem. A páromtól kapott listán, első helyen szerepelt. Nézem, nézem a hűtőpultot, ahol a tejtermékek sorakoznak. Guvad a szemem, meg is tisztítom a szemüvegem, de így sem találom. Véletlen, jön egy csinos, fiatal hölgy. Mellén a bolt kitűzője. Ő lehet az árufeltöltő, mert kiszolgáló, csak a hentes és sajtpultnál van. Megkérdezem:
– Elnézést, meg tudná mutatni, merre találok vajat?
– Hát, nem látja? Ez mind az – feleli, és mutat, a margarinokra. Némelyik „szívbarát”.
– Bocs, de olvasni még tudok. Ezek margarinok, én vajat keresnék.
– Ez a vaj. Más is ezt viszi, ha vajat keres.
– Igaza lehet, ez is majdnem olyan, mint a vaj. Felkenhető kenyérre, vagy főzéshez is használható. Jobb, mint a kocsikenőcs, bár az is kenhető. De én mégis, vajat szeretnék venni. A párom, ragaszkodik hozzá.
– Mi baja ezzel a margarinnal?
– Ön, valóban nem tudja, mi a különbség? A margarin növényi zsír, ezer kémiai folyamat eredménye. A vaj, tehéntejből készül, régen kézzel köpülték.
A csinos, fiatal arc rám néz, szemei csodálkozók. Valóban nem tudja. A köpülésről más jut eszébe.
Megyek tovább. Második a listán, a zuhanyfüggöny tartórúdja. A konzerv soron eltévedek. Látok egy nőt, kartondobozokból őszibarack konzerveket pakol a polcra. A listámon ez is rajta van, beteszek kettőt a kosaramba, és még egy meggybefőttet. Megkérdezem, merre találhatok fürdőszoba felszerelést. Felegyenesedik, arcára van írva: „Fárasztasz”, de megerőlteti magát.
– Menjen jobbra, keressen egy „nonfúdost”, az majd eligazítja.
Megköszönöm. Magamban hozzáteszem: – „Remélem, az beszél kicsit magyart is…”
A polc-sor végén jobbra fordulok, gyermek pelenkák, toalett papír kínálat következik, majd mosószerek a következő soron.
Ott látom meg a „nonfúdost” pakolászni. – „Milyen szerencsém van!” – gondolom, mert volt szerencsém későbbi órában jönni, és egy árva lelket nem találtam, aki eligazíthatott volna. Odamegyek az árufeltöltőhöz, hogy megkérdezzem, de elbizonytalanodok. Ahogy ott hajlong, lehet egy vevő is, aki matat a polcon, a tisztítószerek között. Ez óvatosságra int. Mégis, mit szólna egy vásárló, ha azzal esnék neki, hogy „maga a nonfúdos?”
– Elnézést, ön itt dolgozik? – kérdezem.
Kihúzza magát, rám mosolyog, és rámutat a kék melegítőjén látható kiírásra. Amíg hajolgatott, a haja takarta az áruház nevét. A nő, nem lehet több húsz évesnél. Örülök mosolyának. Most már bátran kérdezem:
– Akkor, ön lenne a „nonfúdos”?
Kérdésemre elillan mosolya, és felháborodásának ad hangot. Ehhez, ki kell nyitnia a száját. Örömöm kósza szellő, rögtön elszáll. A fiatal nő, mind a három felső fogával pöszíti:
– Dehogy isz, én a „klíneresz” vagyok!
Még szerencse. A sok édes fúdtól a maradék foga is tönkre menne. A tisztítószerek túloldalán találni fogápoláshoz kellékeket. Lehet, azt a sort már más pakolja. Mégis megkérdem:
– Bocs, de merre találom a „nonfúdos” kollégát?
– Mi vagyok én? Káptalan? – förmed rám sikeresen, réshangok nélkül.
A helyzet inkább képtelen. Nyakam behúzva, tovább somfordálok.
Két sorral arrébb, kézi szerszámok. Ezek mindig érdekeltek. Ismerős márkájú fúrógép, 40% kedvezménnyel.
Az otthoni úgy indul be, hogy megperdítem a tokmányát. Jó lenne lecserélni. Amit látok, nem is rossz, 11 ezerért. Ha ebből levonom a 40 %-ot, az hatezer-hatszáz. A falunkban kilencezer alatt nem láttam hasonlót. Kinyitnám, hogy kézbe vegyem, és kiderítsem, tud-e két irányba forogni, mint a régi fúrógépem. A csomagoláson csak annyi van feltűntetve hét nyelven, hogy 500 wattos. A fúrógép doboza műanyag pertlivel van átkötve, rajta lopás-gátló. Kézbe veszem, és körülnézek. Pont azon a soron állok, amin rálátni az információs pultra. Odaviszem a fúrógépet.
Kisvártatva sorra kerülök. Kerülnék, mert fontos telefonja van a hölgynek. Csinos, negyvenes. Végre felém fordul. Megkérem, nyissa fel nekem a dobozt, meg szeretném nézni a gépet közelebbről.
– Azt előbb ki kell fizetni!
– Jó, akkor nézzük meg, mennyire jön ki, a 40 százalékos leértékelés után, az ára.
Megnézi. 11 ezer HUF. Huh, és hol a kedvezmény?
– Hát, az ár már úgy áll, az árcédulán…
– Köszönöm, nem kérem – és visszasétálok a dobozzal a polchoz, gazdagodva egy újabb tapasztalattal. – De merre lehet, a fürdőszoba kellékes gondola? – gondolok a zuhany-függöny rúdra, meg a nonfúdra, és feladom.
Besokalltam.
Viszem kosaramban a konzerveket, meg a befőttet a kasszához.
Körülnézek. Egy fiatalember áll mögöttem, négy doboz energia itallal. Magam elé engedem.
Sosem szoktam számlát kérni élelmiszerről, most kérek.
– Erre írat számlát? – kérdi a pénztáros, aki középkorú, de nem középsúlyú nő. Majd lefolyik a székről. – Az egész nincs kétezer forint – teszi még hozzá, fitymálva.
– Igen. Összesen ezerhatszáznegyven. Nem magamnak lesz – magyarázom az okot, pedig semmi köze hozzá.
– Kifizeti, és a blokkal elmegy az információs pulthoz. Ott készítik el az ÁFÁS számlát – mondja beletörődve.
Újra az információnál várakozom. Már megbántam, de dacból kitartok. Kivételesen nem kell sietnem sehová. Másik nő fogad. Nem mosolyog, én sem. Ő húsz év körüli, és nála minden rendben. Látszólag. Elmondom, mit szeretnék.
– A nevet, címet kérném! – szólít fel. Látszik rajta, nyűgnek tartja kérésem, de nem teszi szóvá.
Damjanich János – blöffölök. – 7100 Szekszárd, Vörösmarty utca 20. A „Damjanics” „ch”-val – mondom.
– És ipszilonnal? – kérdi.
– Hogy? Hová szeretne ipszilont?
– Hát… Középre – mondja, kicsit elbizonytalanodva.
– Jó, magára bízom. A szomszédomnak lesz.
Kiállítja a számlát 1640.- forintról, Damyanich János nevére, középen ipszilonnal.
Semmi gond, a számla úgyis a szomszédomnak lesz.
7100 Szexárd, Wörösmarti út 20.
A kis hölgy szexuális ajánlatát nem vehetem komolyan, bár hallottam már az „apa-komplexszusról”. De a Szózat költőjének nevét dupla vé-vel írni, és a végén pontos „i”, ez durva.
Legszívesebben megkérdezném, hová járt általánosba.
Meggondolom magam, még félreértené.
