Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Rövid humoreszk
Az előbb bejelölt ismerősnek egy úriember. Mivel volt számos közös barátunk, hát elfogadtam kérését, arról nem is beszélve, ha valaki baráti jobbját nyújtja, azt illik megragadni. Nem sokkal ezután kiderült, hogy az úriember többet is akart, mint barátság, ami nem is lett volna gond, csakhogy én is úriember vagyok.
Ezért is okozott gondot, amikor a kérdésére próbáltam meg udvarias választ adni. A mondat rövid és velős volt, azt akarta tudni, hogy homo vagyok-e, vagy biszex. Sajnos mivel mindkét válasz helytelen volt (legalábbis számomra), válaszul azt írtam neki, hogy én javasolnék egy harmadik lehetőséget. Segítségül megadtam neki a szó első és utolsó betűit, melyek egy „H” és egy „O” voltak…hetero.
Ezt meg az úriember nem értette, így a meleg fogadtatás helyett, hűvös búcsút vettünk egymástól
Tanuljon ön is móresül. Urszinyi Fehér Csaba
