POFON A FRANCIA RIVIÉRÁN

Ha nem akarsz bizonyos helyzetekben pórul járni, ne olvassál olyan könyveket, ne nézzél olyan filmeket, amelyek tudatod mélyére befészkelődő emléke azokban a bizonyos helyzetekben nemhogy az előnyödre nem válik, de ráadásul még azt is előidézheti, hogy pofon csattan az arcodon…

Legjobb tudomásom szerint soha nem ütöttem meg nőt, de fordítva megtörtént, s kérem az utókort, hogy amikor majdan feldolgozza a „Me Too” történetét, egy lábjegyzetben tegyen említést erről is.

Na, szóval, a hetvenes évek végét írjuk, s megint sikerült elintézni, hogy egy hónapot a Vasfüggönyön túl szabad levegőt szívjak. Tulajdonképpen mindegy is volt nekem, hogy hol, csak ne kelljen folyton ellenőrizni, hogy nálam van-e a személyim, mert hátha egy rendőr kiszúr magának, és csak úgy, a hecc kedvéért igazoltat, beleköt a külsőmbe, én nem hagyom szó nélkül, aztán irány a legközelebbi rendőrőrs, ott majd mindennek a végére járnak a biztos urak.

Útitársam az aktuális szerelmem, odavagyok érte, egyetlen baj van vele: rapszodikus, a kedélyállapota meglehetősen ingadozó, hol nevet, hol sírásra görbül a szája. Velem is van egy baj: soha nem tudom, hogy mikor éppen mi következik. És ha mindez egy egyhónapos egymásrautaltságban sűrűsödik, abból nem sok jó sül ki.

El sem hiszem, hol járok, a Földközi tenger partján, a Francia Riviérán, Nizza környékén, körülöttem pálmafák, felettem olyan kék az ég, amilyennek én még csak képeslapokon láttam, mellettem luxusautók suhannak el, s mindenből, ami a szemem elé tárul, csak úgy árad az elképzelhetetlen gazdagság. Van azonban egy bökkenő: döglesztő a meleg, és mi teljes menetfelszerelésben stoppolunk, hogy Franciaországot elhagyva minél előbb Olaszországba érjünk. A barátnőm imádja Itáliát, én még maradnék a gall kakasok országában, de sosem erőszakoltam az akaratom másokra.

Vasárnap van, gyér a forgalom, s ha jönnek is autók, azok mind tele maszatos arcú, mindenfélét majszoló gyerekekkel meg a nyaralást megédesítő, a magamfajta kelet-európai számára ismeretlen rendeltetésű egyéb kellékekkel. Csorog rólam a víz, a homlokomat benedvesített zsebkendő fedi, hogy állni tudjam a sarat, ugyanis magamra maradtam, a barátnőm kidőlt. Lehet, hogy hőgutát kapott. Valahol a közelben piheg a fűben, s átkozza a sorsot, hogy valaha is útra kelt velem.

Ő hallani sem akart holmi autóstopról, de én csak fölényesen mosolyogtam a vénasszonyos ellenvetések hallatán. Majd meglátja, száguldunk majd, mint a villám. Nekem nincs kedvem tömött vonatokon szorongani, ráadásul éjjel, mert úgy tovább tart az összespórolt pénz. Na, nem, azt azért már mégsem! Mi vagyok én? Kispolgár? Annyi erővel egy rohadt társasutazásra is befizethetnénk, hogy aztán valahol Nyugat-Európában feltúrjuk a legolcsóbb áruházakat zsákmányra éhes magyar turisták gyűrűjében!

Állok ott az út szélén, az ájulás környékez. Lehet vagy harminchét fok, s már ott tartok, hogy imádkozom. Soha nem bírtam a napot. Egyszer egy strandon, ahová az akkori barátnőm kedvéért feküdtem ki „napozni”, tíz másodperc múltán rosszul lettem, s hogy elhessegessem a rossz szellemeket, simogatni kezdtem a barátnőm vállát, ám a vállról egyszer csak kiderült, hogy nem a barátnőmé, hanem egy vadidegen lányé. Szerencsére nem tette szóvá…

Az időnként, egyre ritkábban magasba lendített karomnak már mázsás a súlya. És erre mi történik? Káprázat, amit látok? A Hortobágyon még csak érteném, de itt? Nyitott terepjáró közeledik. Ketten ülnek benne. A kormánynál, sötét napszemüveges, napbarnított, jóvágású, kidolgozott izomzatú, huszonéves szépfiú ül, alighanem szétterpesztett lábakkal és fontossága teljes tudatában, mellette széles karimájú fehér kalapban és még fehérebb, mélyen dekoltált ruhában egy sötét napszemüveges, ötven és hatvan közti, valaha szebb napokat látott dáma. Még abban a ködös tudati állapotban is látom, hogy a karja már löttyedt szegénynek, mindazonáltal kedvesen néz rám, ahogy megpillant, szól a selyemfiúnak, hogy álljon meg, s a tőle telhető kecsességgel int, hogy szálljak csak be.

Nem tudom, mi lelt akkor, csak sejteni vélem. És ezért tanácsolom, hogy bizonyos könyveket és filmeket kerüljél, hombre, ha jót akarsz magadnak. Mert akkor mintha egy filmbéli jelenet jelent volna meg előttem, egy villanás, amely egy életre az emlékezetembe vésődött. Egy bizonyos Luchino Visconti a hatvanas évek végén megfilmesítette Albert Camus Közöny című regényét. És abban a filmben van, hogy a tengerparton bóklászó főhős (Marcello Mastroianni!) szemét elvakítja a semmiből előtte termő és gyanúsan ólálkodó arab által előrántott kés pengéjének a fénye, mire ő meg a revolverét rántja elő és lepuffantja. Olyan ez a jelenet, hogy ha Camus látta volna, szerintem mind a tíz ujját megnyalja.

Nos, lehet, hogy sokan bolondnak tartanak érte, de szerintem emiatt a jelenet miatt történt úgy, hogy a dámára és a selyemfiúra mosolyogtam, majd amilyen fölényesen csak tudtam, úgy intettem nekik, hogy eredjenek tovább, nincs dolgunk egymással. A szebb napokat látott hölgy mintha egy pillanatra megrökönyödött, mintha a szája széle megremegett volna, de lehet, hogy ez csak a képzeletem műve, mindenesetre tény, hogy a furcsa pár és a nyilván méregdrága terepjáró örökre eltűnt az életemből.

Igen ám, csakhogy, mert ugye Nizzában vagyunk, én még mindig ott állok a rám tapadó farmerben, és hiába ütöm-verem a homlokom, nem értem magam. És elkövetem a legnagyobb ostobaságot, amit abban a kétségbeejtő helyzetben tehetek: odamegyek a fűben félájultan heverő barátnőmhöz, és töviről hegyire elmesélem, ami történt. És akkor ő feltápászkodik, és bár látom rajta, hogy minden mozdulat nehezére esik, mégis tiszta erőből pofon vág.

Szentmiklósi Tamás

Élete

Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Érettségi után segédmunkás, konyhai kisegítő, könyvesbolti eladó, majd 1973-tól 1975-ig a Pénzügyi és Számviteli Főiskola külkereskedelmi szakának hallgatója volt. Egy évig angol szakos az ELTE Bölcsészettudományi Karán, aztán ugyanott a fordító és tolmácsképzőn szerzett végzettséget.

A Magyar Távirati Iroda külföldi sajtószolgálatánál helyezkedett el 1979-ben, itt dolgozott 1989-ig, közben párhuzamosan különböző nyelviskolákban tanár, illetve az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) munkatársa volt. 1989 és 1991 között a Veres Pálné Gimnáziumban, majd 1991-től a Novus Gimnáziumban angoltanár.

Műfordítóként angolból fordít szépirodalmi és társadalomtudományi műveket, az alól kivétel Willy Brandt németből átültetett kötete (Szervezett őrület). A Kossuth Kiadó felkérésére 1988-ban lefordította Zbigniew Brzezinskitől A kommunizmus nagy bukása c. könyvet, a munka azonban végül nem jelent meg. Magyar származású szerzők angolul írt műveit is fordítja, Kolnai Aurél, Mannheim Károly, Róheim Géza tanulmányait ültette át magyarra.

Saját műveiben Szentmiklósi a karcolat és a memoár műfajának vegyítésével, néhol szociológiai igényű korrajzokban ábrázolja az elmúlt évtizedek magyar viszonyait. Írásaiból klubokban és kocsmákban (mely utóbbiak köteteinek visszatérő helyszínei) tartanak felolvasói esteket.

2007-től közel két éven át irodalmi és művészeti estek szervezője volt a Toldi Moziban. A Napút Online folyóirat állandó szerzője.

Művei

Írásai

• Porfelhő(Quóta Bt., 2008, ISBN 9789630643436)
• Füstvirágok – Egy disszidens kocsmatöltelék töredelmes vallomásai(Quóta Bt., 2009, ISBN 9789630665216)
• Korhatár nélkül(Quóta Bt., 2011, ISBN 9789638835413)
• Üzenőfalatok(Ganésha Szolgáltató Bt., 2012, ISBN 9789638835420)
• Ki nevet a végén?(Ganésha Szolgáltató Bt., 2013, ISBN 978-963-08-6269-1)
• Jöttem, láttam… (aztán nem győztem csodálkozni)(Ganésha Szolgáltató Bt., 2014, ISBN 9789630885935)
• A többit találd ki!(Ganésha Szolgáltató Bt., 2014, ISBN 9789631207705)
• Tibikönyv, avagy Minden a lélek!(Hegyi Zoltán Imrével, Jakab Istvánnal és Kállay Kotász Zoltánnal közösen, Műpártolók Egyesülete, 2014, ISBN 9789631213799)
• Felemás – Hány óra van?(Ganésha Bt., 2016, ISBN 9786158039208)
• Felemás – Ököl és szó(Ganésha Bt., 2016, ISBN 9786158039208)
• Vagy(Quóta Bt., 2016, ISBN 9789638835437)
• Kiöltöm a nyelvem(Quóta Bt., 2017, ISBN 9789638835444)
• Snóblizni muszáj(Quóta Bt., 2017, ISBN 9789638835451)
• Apu(Quóta Bt., 2018, ISBN 9789638835468)
• Egy krónikás dörmögései(Quóta Bt., 2019, ISBN 9789638835475)
• Csoda minden áldott reggel(Quóta Bt., 2019, ISBN 9789638835482)

Műfordításai

• Mitch Albom: Még egy nap(Könyvfakasztó Kiadó, 2006)
• Randolph L. Braham: A népirtás politikája – A Holokauszt Magyarországon(Új Mandátum Könyvkiadó, 2003)
• Willy Brandt: Szervezett őrület(Kossuth, 1987)
• Arthur Conan Doyle: Az elveszett világ(Ciceró, 1996)
• James Herriot : Minden élő az ég alatt(Aqua Kiadó, 1995)
• A homoszexualitásról(vál., szerk. Tóth László, ford. Szentmiklósi Tamás, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszék Hilscher Rezső Szopciálpolitikai Egyesület, T-Twins, 1994)
• Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus(Kállai Tiborral közösen, Új Mandátum Könyvkiadó, 2001)
• Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai(Eri Könyvkiadó, 1997)
• Dodie Smith: Száz meg egy kiskutya(Falukönyv-Ciceró Kiadó, 1995)
• Nira Yuval-Davis: Nem és nemzet(Szabó Valériával közösen, Új Mandátum Könyvkiadó, 2005)

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentmikl%C3%B3si_Tam%C3%A1s

Vicces nosztalgikus stoppolás humor