Most már mindegy!
Szeretem a reggeleket, ha jut idő pár dologra, amiket nem terveztem. Lehet, lemaradok valamiről, ami nagyon fontosnak tűnt, de tovább kell menni a napi teendőkkel, lemarad a listáról, és belekerül a most már mindegy zsákba.
Jók a tervek, de sokkal jobb, ha a hirtelen helyzetekben helyt tudok állni, jelen vagyok, és nem utólag agyalok azon, hogy mit kellett volna tennem, ha…
Ma reggel az ovi kör után a kis boltba mentem. Szerencsére senki sem volt bent, csak én és az eladó. Így miután kértem, hogy készítsen három szendvicset, arra is volt idő, hogy beszélgessünk kicsit.
Miután elmondtam, hogy angoltanár vagyok, ő is lelkesen mesélni kezdett a lányáról, aki angoltanárnak készül. Elvarázsolt.
Persze annak is örültem, hogy vannak még lelkes emberek, akik szeretik az angol nyelvet, akik belső monológjukat angolul folytatják, zsong körülöttük minden, ami angol: film, zene, könyv, szavak, idézetek, sorok.
Leginkább az varázsolt el, ahogy ez a középkorú asszonyka, a pult mögött, szerető lelkesedésével odavarázsolt egy szobát, egy lányt fejhallgatóval, aki lapozgat, tanít, tanul, elmerengve nézi a plafont, miközben újra-meg újra kiejt egy szót, mondatot.
Fénymásolnom kellett volna, most már mindegy.
Bementem, és az asztalomon várt egy köteg fénymásolt lap. Nem pont az, amit terveztem, hanem az, amivel ma foglalkoznom kellett.
Hálás vagyok, hogy felismerem a pillanatot, amikor meg kel állni, félrehúzódni, és benne lenni a helyzetben, átélni akkor, és ott, hogy ne kelljen utána azt mondanom: – Pedig, ha még maradok egy kicsit! Most már mindegy.
Írta: Gidófalvy Lehel
Történet egy pillanatról