A lejárt szavatosságú vásárló, humoros írás
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Ma ismét eltévedtem az egyik nagy bútoráruházban. Nem olyan ritka dolog nálam az ilyesmi, mivel az évek alatt, amióta oda járok, még nem jöttem rá a benti közlekedés logikájára.
Először felmegyek az emeletre, ahol sorra áthaladok mindenféle díszlet-lakásokon, nappalikon, konyhákon, előszobákon, persze mindegyikük a legjobb kiegészítőkkel van felszerelve. Én pedig állok, és ábrándozva nézegetem a serpenyőket, foteleket, ágyakat. Ilyenkor szoktam elfelejteni, hogy miért is jöttem. Nagy nehezen lejutok a földszintre, amit inkább hívnék csatatérnek a piactér helyett. És ekkor kapcsol be a belső szkennerem, amely visítva jelez, hogy csak kétszáz a cipősámfa, vendégpapucs, borospohár, vagy a kádkilépő. Én pedig lelkesen tömni kezdem az előre, nekem kikészített hatalmas szatyrokat. Közben követem a pontokat, melyek mintha vissza-visszavinnének egy korábbi részleghez, ahol újabb akciókat fedezek fel. Nagy nehezen, átvágva egy hatalmas raktáron eljutok a kasszákhoz, és ekkor jut eszembe, hogy a tányérok, amelyekért eredetileg jöttem, az áruház túlsó felén vannak.
Egy másik írás tőlem: Az okoskodó telefon