Csokikuncsorgó, vicces történet.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Állítólag a tudás hatalom. Birtokában tájékozottak, műveltek és talán okosabbak is leszünk. Néha az is előfordul, hogy a túl sok ismeret, vagy szükségtelen információ nehezebbé teszi az életünket. Például azt sikkes dolog odadobni egy társasági beszélgetésben, hogy a Hold és Föld távolsága, 384 402 kilométer. Attól rettegni fogunk a saját otthonunkban, ha arról értesülünk, hogy egy használt mosogatószivacsban több baci van, mint a cipőnk talpán. Azt is büszkén említjük meg, hogy a kedvenc németalföldi festőnk, a románizmus egyik képviselője, Maarten van Heemskerck volt. Papírzsepivel fertőtlenítjük a bevásárlókocsikat, amióta arról olvastunk, hogy mennyire fertőzőek tudnak lenni.
Ennek ellenére mégis elcsábulunk attól, ha közértben kóstolnivaló finomságokat kínálnak csinos hoszteszlányok. Igaz, hogy a kis pohárnyi kávé, vagy a falatka mogyorókrémes nápolyi a fél fogunkra sem elég, sőt inkább bele is megy közé, mégse tudunk ellenállni neki és ráharapunk, hisz olyan finom. A bacikról is egy kicsit megfeledkezünk, viszont rájövünk, hogy az egész csak arra volt jó, hogy az ízlelőbimbóinkat megcsiklandozzák egy kicsit. Ilyenkor legszívesebben visszamennénk még vagy hat darabért, de hát mivel jól nevelt, fejlett társadalomban élünk, ezt legtöbben kínosnak érezzük, mint ahogyan azt is, hogy belemarkoljunk a tálcán árválkodó szalámis kenyér szeletkék közé.
Ott vannak még az ünnepek, amikor a jóérzésű boltosok hálájukat kifejezve azzal, hogy egész évben náluk vásároltunk, kis csomagolt csokikkal és cukorkákkal búcsúztatnak minket a kasszánál. Elvehetjük magunk, ami nekünk jár, vagy mosolyogva nyújtja át nekünk a kasszás hölgy a nekünk járó szaloncukrot.
Én egy olyan boltba tévedtem be nemrég, ahol állítólag minden egy Euró volt. De természetesen azért a legtöbb dolog jóval többe került. Mivel azért még így is olcsóbbak voltak, mint a multik polcain, megtömtem hát kosaramat tusfürdőkkel és mosóporokkal, meg ehhez hasonló dolgokkal.
A kasszánál szinte azonnal feltűnt egy csillogó papírba csomagolt hatalmas csoki-bonbonokból álló kupac. Bár negyven már elmúltam, azonnal előtört belőlem az ötéves, és onnantól kezdve kihívó nézéssel és gyarapodó nyálcseppekkel figyeltem a hozzám egyre közeledő zsákmányt. Bosszankodtam is, hogy milyen lassan halad a sor, mivel előttem hatalmas árukupacokat raktak ki a bevásárló-szalagra, míg az én kosaram talán még félig sem volt tele. Az eladónő mosolyogva nyújtotta át a csokit, miután fizettek nála ötezer forintot, ők pedig komótosan elgurultak és kicsivel arrébb tömni kezdték szatyraikat. Ekkor már az én áruim pityegtek, és sebesen átnyújtottam kilencszáznyolcvan forintot, szinte már érezve a szétolvadó marcipános álom ízét a számban. Azonban én csak egy húsz forintost kaptam, és az eladónő már nyúlt is a mögöttem álló hölgy piperecikkeiért.
Mivel, mint már ezt fentebb írtam, elmúltam negyven éves, és az, hogy felnőtt férfivé válik az ember, vannak előnyei és persze hátrányai is. Utóbbihoz tartozik az is, hogy nem lehet megkérdezni sírós hangon, nyilvános helyen, hogy nekem nem jár-e csoki. A válaszra rájöttem magamtól is. A szokásosnál nagyobb és finomabb bonbont osztogattak, amire csak egy bizonyos összegű vásárlás felett lettem volna jogosult. Ezért benyúltam a zsebembe és becsaptam ízlelőbimbóimat egy darab mentolos rágóval. Ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem megvenni azt, amiért valójában jöttem, egy doboz cserélhető borotvafejért.
A faarcú favágók, Írta: Urszinyi Fehér Csaba
