Ladikom a Tiszán
A legkedvesebb időtöltésem az volt, hogy lementem a Tiszára, és elkötöttem a ladikunkat. Felfelé eveztem vele az árral szemben. Azért arra és nem lefelé, mert már nagyon sokszor levitt a víz, horgászás közben.
Volt egy gyönyörű német-juhász kutyám Cézár. Őt is magammal vittem. Türelmesen ült a ladikban. Egy rendkívül okos és engedelmes kutya volt.
Amikor már felfelé elhagytuk a Tisza hidat akkor vakkantott egyet. Figyelmeztetett, hogy itt már örvényes a víz, és kerüljek. Én pedig megfogadtam a tanácsát. A legnagyobb nyugalommal ült tovább. Amikor ki akartam menni a partra, felállt, és nézte, hogy hol a legsekélyebb a víz. Amint odaértem vakkantott. Tudtam itt biztonságban kiköthetem a ladikot.
Úgy is volt, és körülugrált, amikor látta, hogy veszem elő a pokrócot. Kifeküdtünk a parton napozni. Én elhelyezkedtem ő pedig mellém heveredett, és a fejét a karomra tette. Ez azt jelentette, hogy akár nyugodtan el is alhatok ő vigyázni fog rám.
Már jó melegen sütött a nap, amikor megmozdult, felugrott, és elkezdett morogni. Először nem láttam senkit, majd észrevettem, hogy egy vízi sikló közeledett a bokrok közül. Azt hitte félek tőle. Nem foglalkoztam vele, mivel tudtam, hogy az ártalmatlan.
Ettünk, majd beültünk a ladikba. Hagytam, hogy a víz sodrása vigyen lefelé bennünket. Hamarabb hazaértünk, mint amikor felfelé mentünk. Nagyon jó volt egy kicsit magam lenni, és boldognak érezni magam.
Miután kikötöttem, hazamentünk. Cézár gyengéden odasuhintott a cicának, aki a helyén feküdt. A macska arrébb ment, de így is elfértek ketten a kutyaházban. Pici koruktól együtt nőttek fel.
Én pedig, mint aki jól végezte a dolgát megcsináltam, amit a szüleim reggel rám bíztak, és mire hazajöttek a munkából minden a legnagyobb rendben volt.
Írta: Dusi Bíró
Csónakos történet
