Kutya poén
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejemet, és lementem a közeli folyó partjára. Ott ne kérdezzék miért, de két megtermett kutya csatlakozott hozzám. Huskynak és Golden Retrievernek tűnő korcsok.
Bár kóbor kutyák voltak, mégis eljátszották, mintha a gazdájuk lettem volna. Békésen sétálgattak velem, időnként megnyalogatva a kezeimet. Ők otthonosan érezték magukat a társaságomban, ahhoz pedig túl nagyok voltak, hogy elkergessem őket. Így hagytam, hogy tartsanak engem, mint hűséges gazdijukat.
Az idilli állapot addig tartott, míg más, igazi kutyások nem kezdtek el szembejönni velünk. Ekkor kedvenc panel zsebkutyák, és morcos gazdáik kezdték nemtetszésüket adni, amiért ál-gazdaként hagytam, hogy a behemótok megszagolgassák hátsó feleiket. Mármint a kutyáknak.
Hiába fűztem hozzá bátortalan hangon, hogy ők nem az én ebeim, szegény anyukámat, aki ezalatt az idő alatt, az egészből mit sem sejtve békésen nézte a délutáni főzőműsorokat, bőszen emlegették.
Szerencsére nem jöttek velem haza a négylábúak, mert akkor nem győztem volna etetni őket. Amint átmentünk egy másik kóbor kutya-had területén, köszönés nélkül magamra hagytak. Még egy vakkantást sem kaptam tőlük.
