Humoros történet egy lányrólRáébredés, humoros történet egy lányról Írta: Blogosz

Forrás, Blogosz-Ráébredés, Blog.hu

Ráébredés, humoros történet egy lányról
Írta: Blogosz

 

Nem kell mindig a rosszat feltételezni mindenkiről. És ha mégis az ugrik be, védekezni kell a sztereotípiák ellen. Itt van ez a friss példa is.

El-elnézem néha ezt a roma lányt. Sokkal szebb, mint a többiek, komolyan fotómodell-típus. Az egészen csodás arcától a barnaságának a mély árnyalatáig mindenben kirívó, minden alkalommal arra is gondolok, hogy modell lehetne, meg címlaplány  már ha ki tudna törni innen.

Nehéz lesz, mert ahogy nézem, azok közé tartozik, akik valamelyik környező településről naponta bejönnek Váradra vonattal, és abból élnek, hogy itt valamit csinálnak. Fogalmam sincs, mit csinál, de nem jót, és nem is törvényeset, azt hiszem. Mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: igazából nem tudom, mivel foglalkozik.

Az is hihetetlen, hogy egyszerre ül a szemeiben valami végtelen köd, feneketlen butaság, és lángol közben ott valami olyan drogos álomvilág tüze, valami olyan félbolond elszálltság, ami szinte rabul ejtő – plusz szemtengely-ferdüléses is, ami viszont az összképéhez hozáadva igazán csak szexepil és csak fokozza a ritka érdekes és vagány összképet. Én is alig bírom levakarni a szememet róla, ha látom, de emiatt a hihetetlen kettősség miatt is. Mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: fogalmam sincs, drogozik-e, meg egyáltalán, arról sem, mi van és mi nincs a fejében. Sokszor láttam már, hogy az ide beutazáshoz használt ruháiból sokkal dögösebbekbe hogyan öltözik át aluljáróban, vagy padon.

Ez a meglehetősen alpári szokás eléggé arra utal, hogy bizony prostitúcióból él, és ehhez öltözik be azokba a forrónadrágokba, neccharisnyába, meg húzza fel a magassarkút (amit már láttam tök sárosnak is egyszer, miközben rángatta fel magára, ó, milyen hihetetlen kép az is). Mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: sőt, a második gondolatom ilyenkor mindig az, hogy a vidékről jött kislány – szintén vidékies túlzásba esve – azzal tiszteli meg magát és a várost, hogy itt szebben öltözik, mert ennyire jobbnak gondolja a várost, akár ez is megeshet, na.

Az is gyanús, hogy majdnem mindig csak a vasútállomás környékén látom tengeni-lengeni,  a dögösebb cuccokban is, úgyhogy talán mégis kurva. Mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: ott teng-leng mindenki, ahol akar. Volt olyan is, hogy épp arra a buszra szállt fel, amivel én is haza szoktam menni, a város peremére, és végig igen nehezen félreérthetően egy öregemberrel sutyorogtak, pont úgy, mintha ezúttal az öreg vette volna meg, és vinné épp haza.

Mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: igenis lehetséges, hogy teljesen félreértem, még ha nehezen is. Aztán sokszor látom, a cigi, enegriaital, alkohol valamilyen mixével a kezeiben, már eléggé kiütve, és az amúgyis megkapóan félőrült, ártatlanul vad és közben valahol lebegő tekintet ilyenkor maximális vibrálású – gondolom, ilyenkor már túl van az aznapi munkaszexeken, és lazul, illetve menekül a problémák elől egyet, mielőtt hazautazik a lepukkant vonattal.

Mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: egyáltalán nem biztos, továbbra sem, hogy attól, hogy itt sodródik állandóan, még valóban prosti. Szóval amúgy már évek óta el-elnézem – de még nem hallottam a hangját. Most szólít meg legelőször, ahogy várom a villamost, és az épp szemben lévő másik megállóhelyre odasétál, cigizve, más romák kíséretében, akik közül tehát abszolút kirí. Á

tszól a villamossíneket elválasztó kerítésen, valamit kérdezett, valami rövidet – teljesen eltalálva a normalitás hangját, nem is túl bizalmaskodóan kedves, és nincs is benne semmi sötétség. Speciel én úgy hallottam, hogy ezt: „Fiú, b#sz*l?” – de mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: lehet, hogy rosszul hallottam. Nem is tudok semmit mondani így hirtelen, félre is érthettem, és ha erre válaszolok (persze mindenképp nemet, de akkor is) és kiderül, hogy totál nem ez a téma, akkor az milyen? Aztán megismétli a kérdést, kicsit hangosabban: „Fiú,b#sz*l?”. És mutat, mindkét kezével a lábai közé, mintha nekem, valami értetlen-éretlen szűznek kellene kitábláznia az utat, és a kezei a táblák.

Na jó. Mondjuk lehet, hogy mégis kurva. És akkor az is lehet, hogy az összes többi felmentés is fölösleges volt az utóbbi években.

Mondom neki – hirtelen én is pont eltalálom a tökéletes hangszínt, nem sértő, nem is erkölcscsőszösen meglepett, meg semmilyen, hanem normális – „Ja, nem.” Erre már indulnak is tovább valamilyen barátnőjével, de még mond valamit, mosolyogva. Én úgy hallottam, azt, hogy „Aha, ebben az órában már nem áll fel, mi?” De mondjuk nem kellene egyből ezt gondolnom: hallhattam rosszul is.

És különben is: este tíz óra van. Ilyenkor nem szokott felállni sokaknak, ezek szerint? Szerintem ez hülyeség – bár látom, szakember mondja. Már ha egyáltalán valóban ezt mondta – de nem biztos, mondjuk nem is tudom, miért kellene egyből ezt gondolnom.

http://www.karikaturarendeles.hu/