Érik a cseresznye
Írta: Dusi Bíró
Kalandos szüretelés
Nem tudom, ki emlékszik még a gyermekkorában történt dolgokra? Én néha jobban fel tudom idézni őket, mint a tegnap történteket.
Nekünk nem volt cseresznyefánk, mert csak lakók voltunk egy kis Tisza parti házban. Az udvar tele volt ólakkal, és csak egy árva barackfának jutott hely, meg egy kis szőlőlugasnak. Utóbbi úgy volt kialakítva, hogy alatta, az árnyékban ki lehetett ülni, akár kártyázni, sakkozni, vagy éppen amihez kedvünk volt.
Én néha elővettem a kisméretű tangóharmonikámat és elkezdtem játszani rajta. A szüleim pedig, mivel nagyon jó hangjuk volt, csatlakoztak hozzám és énekeltek. Olyankor a hátul lakók, is kiültek, és hallgatták a kis előadást.
Nem számított, ki hogy tölti az idejét. Akkor még nem volt televízió, és a családok este mindig korán le tudtak feküdni. Az édesanyák mesét mondtak a gyerekeknek, és jó éjt-puszit kaptunk az imádság után.
Eljött a cseresznye érés ideje, és apámmal elmentünk a várostól nem messze lévő faluba, ahol felesbe lehetett szedni. Olyankor jött az öcsém is velünk. Igaz, nem, nagyon mert felmászni a fára, de amit elért, azt leszedegette. Meghagytuk neki, az alacsony ágakat, hogy legyen sikerélménye. Apám létráról szüretelt, én meg felmásztam és a nyakamba kötött kétfülű kosárkába szedtem a cseresznyét.
Amikor nekiálltunk, jött a gazda, és azt mondta nekem, hogy énekeljek. Megkérdeztem tőle, hogy miért tegyem. Erre azt felelte, mert jó hangom van. Hallott már korában.
Először ellenkeztem, de apám biztatott. Nekiálltam énekelni, mivel akkor még nem tudtam, mi okból kért meg rá a gazda. Később, amikor elment a férfi, árulta el apám, hogy addig sem tudok enni a cseresznyéből. Azt is sajnálta tőlem, amit szedés közben megettem.
Ezért nagyon megharagudtam. Amikor megtelt négy nagy kosár, eldöntöttem, hogy én nem folytatom tovább. Több cseresznyét nem szedek. Másszon fel a gazda, ha kell neki.
Amikor kijött újra, mert nem hallott énekelni, akkor azt mondtam neki, hogy nem vagyok tolvaj. Amúgy sem ettem volna a cseresznyéjéből. Négy kosárral megszedtünk, kettő a miénk, a többi az övé. Tovább viszont nem folytatjuk. Ne sértegessen engem senki, oktalan gyanúsítással.
Apám rám szólt, hogy szedjem tovább. Már megmondtam a véleményemet, ennyi legyen elég. Én viszont fogtam a kosarat felkötöttem a bicikli csomagtartójára, és elindultam a kerti kapu felé.
Vérig voltam sértve, és csak mondogattam, a vénember nem hogy örülne, hogy valaki leszedi neki a fáját, mert ő már nem bírja. Ott van több mázsa cseresznye és sajnálja azt a maximum egy kilót, amit szedegetés közben megennék.
Elindultam hazafelé, még apámnak sem fogadtam szót. Amikor látta, hogy hajthatatlan vagyok, jött utánam.
Az öreg Rigó bácsi könyörgött apámnak, hogy maradjunk. Ő viszont azt mondta, hogy nem megy olyan gazdához, aki irigyli, amit a lánya megeszik. Majd otthagyta az öreget.
Nekünk az a két kosár elég volt, amit szedtünk. Másnap már egy másik helyre mentünk. Tele volt a falu érett cseresznyével, és már csak egy pár napig lehetett szüretelni. Ami túlérett volt, azt már lehetett póznával verni, mert ment a hordókba cefrének, és pálinka lett belőle. Abban is részt vettem.
Többet sosem mentünk a Rigó bácsihoz. Valakit azért tudott szerezni. Amikor rákérdeztem, azt mondták, hogy nekik már nem kellett énekelniük. Valószínűleg tanult abból, amit velem művelt, és elszégyellte magát. Másnak már nem merte mondani.
Soha életemben nem találkoztam azóta sem, olyan finom hatalmas nagy szemű fekete, ropogós cseresznyével, mint ott abban a faluban. Alig fért bele a számba akkora szemek voltak.
Aztán ez minden évben megismétlődött egész addig, amíg otthon voltam. Sőt kertet művelni is eljártam. Apámnak segítettem. Ő pedig csak azért vállalta el, hogy ne kelljen zöldség félékért .és gyümölcsért pénzt adni. Mindent le tudtunk szedni felesbe, és persze a felesleget eladtuk.
Apámtól megtanultam szeretni a földet, és a vele járó munkákat is. Ezért hálás vagyok neki, mert legalább a magam szükségletét mindig meg tudtam termelni.
http://www.karikaturarendeles.hu/