ÉLETRE-HALÁLRA

Így, a járvány idején néha az a benyomásom támad, hogy van, aki csak azért ragaszkodik az életéhez, mert fél a haláltól, illetve nem is a haláltól, hanem attól, ami utána jön. És olyankor arra gondolok, nem létezik, olyan nincs, hogy az életösztön csak ennyiről szólna.

Az ég szerelmére, kérem, hogy az életösztönt tessék szó szerint venni, tessék tényleg élni, aztán majd meglátjuk, úgyis kiderül, mi lesz, mi sül ki a „nagy kalandból”. Élni és közben a haláltól félni – ez valahogy nem stimmel, a kettő nem fér össze. Inkább tessék azért ragaszkodni az élethez, mert annyi, de annyi lehetőséggel jár a kedvünkben. Időnként ugyan az orrunkra koppant, néha olyan erősen, hogy első felindultságunkban el is átkozzuk, ám az esetek döntő többségében visszakuncsorgunk hozzá, hátha van még valami a tarsolyában.

Halálmegvető bátorság, na, az igen! Ahogy a fociban. Ahogy a Liverpool focicsapatának legendás skót menedzsere, egy bizonyos Bill Shankly (1959 és 1974 között irányította a csapatot), aki megszállottan rajongott klubjáért, mondta: „A labdarúgás nem élet-halál kérdése. Sokkal több annál.” A menedzser mondása, bármilyen furcsán hangzik, érvényes a mi életünkre és arra is, amit művelünk az életünkkel. Nekünk is annyi, nem több, nem kevesebb adatott, hogy éljünk és „focizzunk”. A többi majd kiderül, de addig vegyük véresen komolyan a játékot, ne legyintsünk fölényesen, hogy mi közünk ahhoz, ami a pályán zajlik, az ellenfél olyan visszataszító durvaságokra ragadtatja magát, összevissza rugdal bennünket, hogy nekünk, jámbor lények lévén, már rég elment a kedvünk a játéktól. Nem, nekünk loholni kell inunk szakadtáig, a meccs végét jelző sípszóig, hátha mégis sikerül a semmiféle elvetemültségtől vissza nem hőkölő vagy riadó ellenlábas hálójába juttatni a labdát. „A többi majd kiderül.”

Látok ám! Látom az értetlen arcokat, lefitymáló mosolyokat és elnéző tekinteteket, de állok elébük. És tudni vélem, hogy az arcok, mosolyok és tekintetek tulajdonosai soha életükben nem fociztak.

Humoros futball bölcsesség