A futás, ami szégyen, de haszontalan
Gondoltam egy kicsit rágyúrok a nyári alakra, és hosszú évek után kocogni fogok. Először is be kell szerezni hozzá a megfelelő szerelést. Nem lehet a tévé előtt kikoptatott, szöszös mackóban, és a hatszor ragasztott, jóleszazmég bütykölésre való kínai csukában villogni a parkban.
Irány a sportáruház, és bevásárolok már szinte űrhajós technológiának számító cuccokból. Melegen tart, az izzadtságot pedig valahogy eltünteti, miközben a bőrt is kíméli.
Mint a hollywoodi filmek kommandósai, úgy húzom be a madzagokat, csatolom fel a kiegészítőket. Cumiszerű kulacs, lépésszámláló, szívritmus mérő, designos mp3 lejátszó, fluoreszkáló pántok (hogy el ne üssenek a parkban), és társai kerülnek rám, belenézve a tükörbe pedig elégedetten látom, hogy egy spártai harcos néz szembe velem. Egy gyors fotó magamról, majd postolom is, #életmódváltás
A parkban, az első padnál bemelegítés. Olyan szakszerűen csinálom, hogy egy profi bokszoló is lefújná a meccset, ha meglátna közben. Irány a kocogó sáv.
Száz méter, kettő-, három-, ötszáz, ezer, ekkor fogy el a levegőm, és az erőm. Gyorsan körbenézek, nincs-e a környéken jó nő, vagy ismerős, majd öreg bácsikaként lerogyok pihenni az első padra. Ismét szelfi, izzadtságtól vörös arccal, komment: „Lefutottam a fél maratont.”
Kezdetnek nem rossz, mondom magamnak, majd hazaérve megnézem az időjárás jelentést. Az elkövetkező pár napban esni fog. Utána folytatom a futást, de tényleg.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Futás humor
