Edzés humor
Ezt a történetet tavaly írtam, de szerintem hamarosan ismét aktuális lesz
Urszinyi Fehér Csaba
Bár egész télen ezt vártuk, most mégis a melegre panaszkodunk, és ha már a kora reggeli nap is éget, akkor jön el az ideje a vízparti kiruccanásoknak, avagy az ilyenkorra már pocsolya melegségű tavakban való lubickolásnak.
Van ahol a francia Riviérák szintjével igyekeznek versenyezni a kiépített bányatavak, de olyan hely is akad, ahol egy kis útkikövezéssel, stégekkel, vagy esetleg vízbe vezetett lépcsőkkel, meghagyva a retró „feeling”-et villognak a helyi önkormányzatok.
Ez történt Balatonfenyvesen is, ahol a szemet gyönyörködtető zöld füves terep békésen megfér a sima felületű, lubickolásra csábító „magyar tenger” társaságában.
Itt még azokra is gondoltak, akik nem tudtak ellenálni a negyedóránként biciklijével csengető, kétnyelvű kukoricaárusnak, az olajos szagú lángosoknak, pizzáknak, vagy az örökzöld és megunhatatlan palacsintáknak.
Talán EU-s pénzből, vagy az adófizetőkéből, színes, homokozóra emlékeztető szabadtéri edzőtermet építettek azoknak, akik már nem tudják behúzni a hasukat annyira, mint a nyaralás elején.
Leszámítva a néhány megszállott, nagy mozgásigénnyel rendelkező, rendszeresen sportolókat, nagyrészt gyerekeiknek imponálni akaró apukák csinálnak felüléseket a hasizom padon, vagy emelgetik magukat a saját testsúlyos gépeken. A csöppségek pedig csak szájtátva nézik, hogy az ő papájuk mennyire erős, vagy talán csak annak látszik. A jó példát követve ők is beszállnak a férfiasnak látszó felnőttek sportjába.
Csetlenek, botlanak a mászókáknak hitt erőgépeken, imitálva minket, hogy egyszer talán, erőtől duzzadva, ők is igazi macsók legyenek. Jó játék ez, hisz egy idő után már magától is elvan a gyermek, és ártatlan fantáziájukkal játékként használják a kültéri fitnesz-termet.
Jómagam, bár nem vagyok apuka, pár nap kánikulában való pihegés után engem is elfog a tettvágy, így, nosza a kinti edzőterem, legalább ingyen van. Nem kell hozzá sok idő, azonnal csatlakozik hozzám két kis csöppség. Szőke fiú és kislány, alig lehetnek idősebbek 4-5 évesnél. Mosolyogva követnek engem és, mert tetszik nekik, amit csinálok, megpróbálják utánozni a gyakorlataimat. Beszélnek hozzám, talán németül, vagy valami új, európai babagügyögésen.
Mivel még picik és talán játéknak tekintik az egészet, nem fogják fel, milyen veszélyekkel is járhat ez a kis móka. Leeshetnek, felakadhatnak, oda csíphetik a kezecskéiket, és még ki tudja, milyen szörnyűségek történhetnek velük, amibe az ember bele sem mer gondolni.
Szülői felügyelet persze nincsen, de az apuka, nem messze onnan árgus szemekkel bámul, egy bokor alatt hűsölve, a família többi tagjával. Én is figyelek, de nem őt, és amikor a család szemefénye ép legurulni készül a hasizom padról, hát szólok neki. Összeszedve a gimnáziumból megmaradt, angollal keveredett kopottas német-tudásomat megpróbálom neki elmagyarázni, hogy amit csinál, veszélyes.
„Deines spielen is nicht sicher!”. Hangzik el tőlem, de evvel már meg is szegtem az Egymás Mellett Nyaralók Etikai Kódexének az irányelveit, mert az addig a bokorban gubbasztó-leselkedő, harmincas apuka egy pillanat alatt ott terem.
Hasát behúzva –több-kevesebb sikerrel– keskeny vállait kinyomva, felfújt pávakakasként igyekszik tudtomra adni jelbeszédével, hogy valamikor ő is sportolt. Összevont szemöldökéről pedig arra következtetek, hogy a gyereke megszólításával, náluk kimerítettem a „Cukrosbácsi” fogalmát.
Így teszek egy újabb, szánalmas kísérletet, és felhasználva ismét rozsdás németnyelv-tudásomat, megismétlem az előbbi kijelentést, első szám , harmadik személyben, de ekkor már megspékelem egy kis birtokos esettel is. Ami valahogy így szólt:
„Ihnes kind spielen is nicht sicher!”. Ekkor odasétálok az edzőterem/homokozó melletti táblához és mosolyogva megmutatom neki az alján a kiírást, mely szerint a létesítmény KIZÁRÓLAG felnőttek használhatják. Mindez természetesen magyarul szerepel csak rajta, egy olyan helyen, ahol több német szó hangzik el, mint a müncheni autópiacon.
Egy rövid „Danke” után elbúcsuzunk egymástól de én még hosszú percekig érzem magamon a bokor tövében gubbasztó apuka gyanakvó tekintetét.
