Csőtörés fejmosással

Folyik a víz a falból, szombat este van, hív a szerelő. A biztosító küldte. Nem is tudtam, hogy a csomagban benne van az assistance szolgáltatás is. Mondja, hogy holnap jön, mert sürgős. Nekem nem az, biztosítom róla, hogy jó lesz hétfőn is, vagy kedden, mert el tudom zárni a vizet. Neki nem, mert akkor kazánt kell szerelnie, ezért inkább vasárnap megcsinálja. Majd hív kilenckor.
Másnap tizenegykor telefonálok. Mondja, hogy át kell pakolni a nagy buszból a kis dobozosba, ezért késik, de mindjárt ott lesz. Fél kettőkor gurul be, a nagy busszal. Mérges. Rossz az út, az idő, és neki ezzel kell foglalkozni vasárnap. Még ebédelni sem volt ideje, mert hozzám kellett jönni. Válaszolnék erre, de minek? Minél többet beszélünk, annál többet marad majd nálam. Nem haverkodni hívtam, hanem, hogy a csőtörést megcsinálja.
A szerelő továbbra is dühös, talán most egy kicsit jobban. Hogy lehet ilyen trehány munka a falban? Miért kötöttek össze műanyagot, rézzel, és fémmel? Nem tudom eldönteni, hogy ezt most kérdezi, vagy mondja. Valószínűleg még nem éltem akkor, amikor ez készült, és talán ő sem. Válaszolnék erre, de minek?
Itt következik a szerszám kéregetős rész. Büszkén veszem elő a barkácsolós ládából a csőszorítót, sniccert és csavarkulcsot. Közben nem igazán értem, hogy akkor milyen eszközök lehetnek abban a nagy dobozos kocsiban? Itt megjön egy kicsit az önbizalmam, és kapásból kérdezem, tizenkettest? Az inkább tizenkilences, javít ki dorgálva, mivel én még ennyit sem tudok. Mellé dob meg egy fitymáló megjegyzést is, hogy ilyen silány minőségű eszközökre kár volt pénzt kidobni. Mondjuk ahogy elnézem, ő a rendes készletet sem vette meg.
Elkészült a nagy mű. Itt jön egy újabb fejmosás. Miért az olcsóbb biztosítási csomagot vettem meg? Így csak harminc ezer a keret, amit túlléptünk azzal, hogy vasárnap kellett kijönnie. Válaszolnék erre, de minek?

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Az Antinetpresszáns, egy humorlap

Gondolatokat oszt meg, és elgondolkodtat. A szenzációk és botrányok hajszolását, vagy hatásvadász, befolyásoló cikkek közlését, meghagyjuk másoknak.

Nem a hírekről tájékoztat, vagy a politikáról formál véleményt, de még be sem számol róla.

Egyszerűen szórakoztat, nevettet és olyan dolgokkal foglalkozva, melyek a mindennapjainkat töltik ki.

Elvünk az, hogy pozitív, életvidám gondolatokkal töltsük fel az olvasót, még akkor is, ha témáinkat, az életben felbukkanó abszurd dolgok biztosítják.

Urszinyi Fehér Csaba

Főszerkesztő

 

 

 

Vicces csőtörés sztori