Sivatagi humor
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Általában azok a legjobb sztorik, melyek megtörtént eseményeket dolgoznak fel. Ebben a történetben is az a különleges, hogy igaz.
Pár évvel ezelőtt, amikor utasszállító hajókon dolgoztam Jordániában jártam. Pár órára kötött csak ki az óceánjáró, de én izgatottan tudtam meg, hogy nem is messze fekszik tőlünk, az Elveszett város. Be is fizettem az akkori barátnőmmel egy túrára, és nemsokára már Petra felé keltünk át a beduinok földjén.
Izgatottan vártam, hogy felfedezzem a több ezer éves, kőbe vésett romokat, amelyek a világ egy modernkori csodájának számítanak. Sziklákból kivájt paloták, egy Colosseum, ivóvízrendszer és barlangváros volt a látnivalók listáján. Rengeteg élmény váratott magára, több kilométeren keresztül, csak az időnk volt szűkös, mivel délutánra ismét a hajón kellett legyünk.
Szapora léptekkel haladtam előre, időnkénti lassításra csak a barátnő késztetett, mivel minden egyes sziklánál megállt egy szelfi erejéig. És itt nem csak egy kattintásról beszélek, hanem egy kép szemből, majd jobb és baloldalról, alulról, felülről, titokzatosan pózolva vásárban vett bóvli fátyollal. Mindez kétszer, mert az előző nem volt jó, és utána ugyanezt megismételve a hozzánk csapódott barátnős barátnővel.
A kincstárig vezető húsz perces utat, háromnegyed óra alatt tettük meg, én pedig ökölbe szorult arccal toporzékoltam, mint egy hisztis ötéves. Végre elértük az ominózus épületet, mely szinte az ország valamennyi hűtő-mágnesén szerepel, ekkor láttak meg a lányok egy tevét. Bár azon kívül, hogy volt egy púpja, nem volt benne semmi különleges, mégis hosszú sor kígyózott előtte. Ennek oka az volt, hogy jó sok pénzért egy percre felülhettek rá, és készítettek róluk egy fényképet.
A két nő természetesen beállt a sor végére, és ha bár nem a teve kantárja nem szakadt el, mégis én törtem ki, és zabolátlan dromedárként, habzó szájjal hagytam magára a hölgyeket. Természetesen a romváros másik felén rengeteg teve üldögélt, unott gazdáik szomszédságában. És nem csak, hogy fényképeket lehetett készíteni velük, a bejáratnál taksált egypúpú töredékért, de még vissza is hoztak vele a főkapuhoz.
Visszafele integettem az amúgy morcos barátnőmnek, aki a sivatagban egy újabb szikla előtt készített képeket magáról. És bár utána három napig nem szólt hozzám, mégis megérte a kaland az elveszett városban, ahol a sivatag szélén a barátnőmet is majdnem elvesztettem.
http://www.karikaturarendeles.hu/