Vicces ruhás sztoriVicces ruhás sztori
A bujkáló sült-krumpli
Ma ebéd közben észrevettem ám, hogy leejtek egy hasáb szalmakrumplit. De hiába néztem azonnal, hogy hova esett, hadd dobjam ki, nem láttam sem az ölemben, sem az asztal alatt, sem a szék alatt, sem távolabb a földön. Egyszerűen eltűnt. Fura, de mindegy. Mire befejeztem az evést, el is felejtettem.
Ma este, fogmosás közben látom a tükörben, hogy valami van az ingem zsebében, pedig sosem tartok ott semmit, de most áttetszik valami az anyagon. Kiveszem a szívem fölötti zsebből a dolgot: egy hasáb szalmakrumpli az.
Erről jut eszembe, hogy régen, amikor még néha rágyújtottam, egyszer dohányzás közben éreztem, ahogy egyre forróbb lesz a szívem tájékán. De villámgyorsan melegszik ám, és minden előzmény nélkül. Tudtam jól, hogy ez infarktus. Itt a vége tehát, ilyen fiatalon: tudom, a cigi ölhet is, de nem hittem volna, hogy épp ilyen hamar belehalok. Most mi legyen, mit kell ilyenkor csinálni? Hívnom kellene a mentőket, de azt hiszem, itt már nincs mit tenni, és épp ezek lehetnek kábé az utolsó gondolataim és másodperceim. A szívemhez kapva aztán kiderült: a fölötte lévő ingzsebembe esett a parázs a cigiről, és épp égeti át az anyagot.
Évekkel később ugyanabban az – immár lyukas zsebű – ingben vagyok egy koncerten, és amikor a tömegben gyúródom, hirtelen megint szívbántalmaim adódnak. Eszembe is jut, hogy ez már sajnos nem lehet parázs, mert már nem cigizek. Fölösleges is megnézni az ingzsebemet. De azért csak belenézek. És igen biza, igen, igen: miközben araszoltam előre, a tömegben valaki beleejtett egy kis parazsat a szívem fölötti ingzsebembe, mert az éget ott.
Nagyon kell vigyázni az öltözködéssel. Vagy nemtom, igazából semmi tanulság.
Írta: Szeghalmi Örs

 

 

 

Vicces ruhás sztori