Vicces cukrászdai történetVicces cukrászdai történet
Indian Jones és a krémesek

Egy cukrászdában jártam a minap, ahova egy magamfajta édesszájú felnőtt szívesen tér be egy-egy alkalommal. Úgy gondoltam, hogy a ribizlis-túrótorta mellé illik majd egy forró, szedres tea is. Nem tévedtem, valóban bevált, viszont egy idő után a folyadék jelzett, hogy távozni szeretne. Mivel fél literes volt a kancsó, ezt igencsak sürgősen szerette volna megtenni.

Elég kicsi volt a kávézó, örömmel nyugtáztam, hogy azért egy mellékhelyiséget biztosítottak a vendégeik számára. Belépve a szűkös térbe egy liftméretű, ablak nélküli kézmosó „kamrában” találtam magamat, ahol üdvözlésemre azonnal felkapcsolódott egy szenzoros lámpa. Balra volt a női rész, jobbra pedig, ahova én igyekeztem. Folytatva utamat, a kiléptem az érzékelő hatósugarából, és a fény kialudt. Így ott álltam, hajtva az égető szükségtől, a koromsötétben. Bár nagyjából emlékeztem, merrefelé lehetett a piszoár, azt azért nem akartam megkockáztatni, hogy egy téves célzással megjelöljem az amúgy hangulatos süteményező falát.

Szerencsére egy olyan világban élünk, ahol egy tapodtat sem teszünk a telefonunk nélkül. Elővettem a zsebemből a mobilt, melynek szerepe a mai világban gyakorlatilag átvette a svájci bicskáét. A kijelző fényénél kicsit arrébb tőlem, úgy mellmagasságban megpillantottam egy nedvességtől meghajlott, (reméltem, hogy nem a téves, sötétben célzások eredményeként)  kézzel írt sárgás cetlit, melyen egy jobbra mutató nyíl felett egy szó állt: „Villany”.

Ekkor aludt ki a telefonom, én pedig a késztető szükségtől úgy éreztem, mégis vaktában öntözöm majd meg a piszoárt. Erőt véve magamon, mint egy kincsvadász a piramis mélyén, úgy kezdtem el tapogatózni a falon. Már nem akartam avval húzni az időt, hogy bevillantom a telefont, és abban bíztam, hogy a kapcsoló csak pár centire lehetett. Hát nem így volt. Másfél métert botorkálhattam a sötétben, mint StevieWonder egy ott-alvós házibuli után, és a sarokhoz érve feladtam. Ismét elővettem a mobilt, és rögtön kiderült, hogy a kapcsoló nem is azon a részen volt, ahol a cetli, hanem a szemközti sarokban, az ajtó mögött.

Végezve a dolgommal hatalmas dilemmába kerültem. Ha lekapcsolom a villanyt, akkor a helynek kedvezek, mivel nem égetnek fölöslegesen egy izzót. Viszont égve hagyva az utánam következő napját teszem kevéssé bosszússá.

A megfejtést a cukrászdában találják…

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Vicces cukrászdai történet