Szerelmi történet

máj 20, 2019
Szerelmi történet
Rossz lány volt, de jó anya
Szerelmi történet
Írta: Dusi Bíró

Ez a történet egy nyolcgyermekes család negyedik tagjáró szól. Nem csak, hogy szegény volt, de ráadásul még nagyon csúnya is. Senki nem akart, még ránézni sem. Épp ezért az élet megkeményítette. Csúfolták, és megalázták, szinte mindenki belerúgott. Ott bántották ahol lehetett.

Mindezek ellenére, nem lett rosszindulatú. A csúnyasága mellett, nagyon jólelkű volt, mindenkinek segített, akin csak kellett. Ahogy nőtt, még jobban kijött rajta a rútsága. Ezért befelé fordult. A fiúk elkerülték. Nem akadt, aki szóba állt volna vele.
Pedig elképzelte, hogy majd neki is lesz szép családja, és rendes férje, akit szeretni fog.  Ez az viszont álom egyre jobban halványodott, ahogy idősödött.

Hogy pénzt keressen, eljárt másokhoz segíteni. Az egyik ilyen családnál, egyszer nem volt otthon az asszony csak a férj. Szemet vetett a csúnya lányra. Szép szavakkal elcsábította. Kihasználta a naivságát, és a szeretőjévé tette.

Ő pedig boldog volt, amiért végre odaadhatta magát egy igazi férfinek. Csak a következményekkel nem számolt. Hamarosan áldott állapotba került. Amikor ezt elmondta az apának, ő kétségbeesetten kérte ne árulja el soha senkinek, hogy a gyerek tőle van. Cserébe megígérte neki, hogy támogatni fogja anyagilag.

A férfi egy másik városban keresett munkát, hogy nehogy a hasonlóság miatt valaki felismerje, közte és a gyerek között. Mire megszületett a kislány, addigra az apa és a családja elköltöztek. Édesanyja hiába faggatta a lányt, nem árulta el, hogy kitől van a gyerek.
Eltelt már egy jó pár év, de még mindig nem talált párt magának. Egyre több férfivel jött össze, hátha valakinek majd fog kelleni. Sajnos nem talált senkit. Rendszeresen eljárt egy szórakozóhelyre. Ott ismerkedett. Így lett belőle a rossz lány
Egy este, magas vékony, csúf férfi lépett be a bárba. Amint a nő meglátta, mindjárt ki is vetette rá a hálóját. Az sem számított, hogy a srác jóval fiatalabb volt, mint ő. Csak az volt a fontos, hogy megszerezze. A férfi nem volt járatos a szórakozóhelyek világában.

Amikor a lány kezdeményezett és megszólította, akkor tisztességesen válaszolt neki. Meghívta az asztalához, egy kis beszélgetésre.  Aztán a csevegés elhúzódott, egész a záróráig tartott.
A férfi felajánlotta, hogy hazakíséri. A lány repesett a boldogságtól, érezte, hogy nem ez lesz az utolsó találkozásuk. A kapuban áramütés szerű bizsergést érzet a búcsúcsóktól. Ebből tudta azt, hogy eljött az életében az a fordulat, amikor teljesen meg fog változni minden.

A következő randin felhívta magához a férfit.  Azt akarta, hogy megismerje az édesanyját, és a kislányát. Nagyon büszke volt rá. Szépen felcseperedett, akkor már 14 éves volt.

A leendő anyós elfogadta őt, aki egyre több időt töltött náluk. Ő is elvitte a lányt a szüleihez bemutatni. Amikor férfi anyja meglátta a szíve választottját, teljesen kétségbeesett. Ellenezte, hogy akar el elvenni egy olyan nőt, akinek már van gyereke. Ráadásul idősebb is volt nála 1O évvel.

Az apja, nem szólt semmit. Félrehívta és csendre intette a feleségét. Így a lány nem sok mindent vett észre az ellenszenvből, amit az anyósjelölt mutatott felé. Viszont az após meggyőzte a feleségét, hogy a fiuk sem egy túl jóképű szerzett, aki után futnának a nők. Ha jól érzik magukat egymással, nem számít sem a kor, sem a gyerek. Máskülönben agglegény maradna.

Amikor a fiatal pár megtudta, hogy gyermeket várnak, összeházasodtak, és beköltözhettek a udvari kis házba, amely üresen állt a férfi szüleinek udvarán.

Odahozták a kislányt, és az anyósék unokaként szerették meg őt is. A büszke nagytata mindig szívesen ment el vele ahová csak kellett. Annál nagyobb öröm volt, amikor megszületett az első fiú unoka. Eljött a házba, az igazi boldogság és a napsugár is fényesebb volt, mert a fiatal pár imádták egymást, és a gyerekeket is.
Hamar megszülte a második kisfiukat is. Így teljes lett a család. A rossz lányból, igazi odaadó anya vált. Mindent megtett imádott férjének is, akihez az első pillanattól kezdve hűséges volt. Elfeledte múltját mellette.
Ha véletlenül valaki csúnyát mondott a lányra, az anyósa előtt, az mindig megvédte. Nagyon szépen éltek, és felnevelték a gyermekeket. Azóta már kislány is férjhez ment, és neki is lettek gyerekei. Végtelen boldogok voltak.

A szépség bennünk lakozik, és a szeretet össze tud kötni két embert, akiket amúgy szétválasztana az előítélet.

Dusi Bíró
Dusi Bíró

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.karikaturarendeles.hu/