Vicces kalózfilm humorVicces kalózfilm humor
 Sikertelen filmek tékája

Van egy mondás, mely szerint adni jó. Ezt én még kiegészíteném avval, hogy kapni is. Mi emberek ugyanis nagyon szeretjük a potyát. Ezen nincs is semmi kivetnivaló, hisz nem új-keletű az ilyesmi. Faluhelyen, ha disznót vágtak, percre pontosan megjelent a rokonság, és az elvárt volt, hogy az útra is csomagoltak nekik a legfinomabb falatokból. Valószínűleg már az ősemberek korában is vittek át kóstolót az elejtett mamutból, a szomszéd törzs számára. Miért lenne hát másként napjainkban is.

A különbség csak az, hogy már elfogadott üzleti stratégiák épültek az úgynevezett „ingyenes” dolgok köré. Melyikünk ne gyengült volna el, egy szoftver harminc napig használható próbaverziójától. Biztosan akad olyan is szűk családi köreinkben, akiket már ki tudja hányadik alkalommal csábítottak el egy bemutatóra, ahol állítólag nyertek valamit. Viszont ahelyett rájuk sóztak egy csak ott, és csak akkor kedvezményesen megvehető (bolti ár többszöröséért kínált) lábos-készletet, vagy bármilyen más kütyüt, ami az örök élet forrása lehet. A lényeg az, hogy mi Homo Sapiensek igenis szeretjük az ingyen dolgokat. A másik kedves élmény számunkra, ha valamit olcsón szerzünk meg.

A filmekért, mármint ha újat és jó minőségűt akart az ember, mindig is fizetni kellett. Természetesen szürke árnyékként követte Hollywoodot a kalózfilmek piaca, ahol egy jegy töredékének az áráért, az egész család élvezhette otthon a fehér vászonra szánt szuperprodukciókat.

Nem voltak nagy elvárások, inkább annak örültünk, hogy kicsit spórolva, mi kaptunk egy szeletet a popcorn-szagú, bársonyszékek világából.

Ahogy telt az idő, úgy várt elérhetővé számunkra az otthoni mozi-élmény. Elég volt egy internetkapcsolat és a közösségi letöltő szervereken keresztül (fél-illegálisan, de senki nem foglalkozott vele) pár óra alatt szippantgahattunk le ingyért bármilyen filmet. Persze programokat is.

Ez még mindig nem volt elég, mint eső után a gombák, úgy jelentek meg a fizetős, vagy éppen ingyenes online filmadatbázisok, kivégezve egy suhintással a lakótelepek tékáit. Már tölteni sem kellett, elég volt rábökni egy-egy film képére és már indult is a lejátszó. Mivel pedig a jóhoz könnyű hozzászokni, mintha a Sötét zsaruk Will Smithe vakuzta volna ki az agyunkat, úgy felejtettünk. Ki emlékezett már arra, ha esti mozi-csemegét szerettünk volna egy időben, drukkolni kellett, hogy bent legyen aznap a tékában, vagy ki kellett battyogni valamelyik piacra.

Mintha ilyen soha nem is lett volna, magától érthető volt a klikk, majd lejátszás. És mit szoktunk mi emberek csinálni, ha jó dolgunk van? Elkezdünk elégedetlenkedni. Ha rossz volt a mozi, akadozott a lejátszó, csúszott a felirat, gagyi volt a történet és sorolhatnám, véres tollú filmkritikusként savazzuk az alkotást.

A túlkínálat bőségzavarában válogatósak lettünk. Már tíz perc után kikapcsolunk egy filmet, ha nem tetszik. Jaj annak a rendezőnek, aki nem áll elő, valamilyen egyedi ötlettel. Sőt már ott tartunk, hogy nem is nézzünk bele egy filmbe, hanem más emberek kritikáit olvasva döntjük el, hogy az alkotás érdemes-e a mi figyelmünkre.

Tesszük mindezt persze ingyen, vagy majdnem, mivel az internet elérésért azért még pengetünk valamennyit. Leszámítva egy-két ismerőst, aki a szomszéd wifi jelét lopja  Jól tudom, hogy eljutottunk oda, ahol a szórakoztatásért már nem kell fizetni, a bevételt a látogatottságért kapott reklámok generálják.

Mielőtt lehúznánk egy újabb alkotást a slozin, előtte gondoljunk bele, hogy az amit mi ingyen kapunk, másoknak keserves munkájába, rengeteg idejébe és pénzébe került. És ez lenne a legkevesebb, de minden egyes film, amibe mi belenézünk, blog, amibe beleolvasunk, kép, amit megnézünk, egy alkotás.

A művészetnek pedig nem az a legfőbb értéke, hogy fizetünk érte, hanem hogy tapasztalatot, élményt, érzéseket kelt bennünk (még akkor is ha sz#r, f*s, vagy szemét), és megmarad az utókor számára.

Mint ahogyan a neten közölt véleményünk is.

 

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Vicces kalózfilm humor

 

 

 

 

 

 

 

Vicces kalózfilm humor