Kinn az utcán, Első rész
Ez a történet ég az ötvenes években játszódik, amikor még gyakran az utca nevelte a gyerekeket, amíg a szülők dolgoztak. Akkor még az anyák, csak három hónap szülési szabadságot kaptak. Utána be kellett adni kicsiket bölcsődébe. Így kerültem én is közéjük.
Nőttem, fejlődtem és amikor már beszélni tudtam kértem, hogy vigyenek el onnan. Nem éreztem jól magam a többi bőgő masina között. A kérésem viszont süket fülekre talált. Még három éves sem voltam, de már beírattak az óvodába.
Oda hordott Édesapám minden reggel, amikor ment dolgozni, és amikor vége volt a munkaidejének, akkor jött értem. Ezek már szebb idők voltak. Néha mentem vele füvet szedni, a nyulaknak. Két zsákot megtöltöttünk ilyenkor. Apám sarlóval vágta, én pedig szedtem. Ő jól megtömte, hogy több férjen bele.
Amikor hazavittük, a nyulak szinte nekiestek az etetőnek, úgy habzsolták a friss ropogós füvet. Jó volt nézni őket, amíg elöl ettek addig hátul kitisztítottuk az ólat a ganétól, és friss vizet kaptak az itatójukba.
Amikor már iskolás lettem, nem adtak napközibe. Az öcsém fülfájós volt, és otthon kellett tartani, mert nem vették be így a bölcsődébe. Egy öreg nagynéném figyelt ránk.
Én viszont a legtöbbet kint voltam az utcán, a többi gyerek között. A nagyobb fiúk, és lányok, szinte úgy vigyáztak a kisebbekre, mintha testvérek lettek volna. Nem volt kiabálás, vagy veszekedés. Viszont érdekes dolgok történtek, amikre még most is szívesen emlékszem.
Folytatás jövő holnap, 19 órakor.
Írta: Dusi Bíró
Gyerekkori történet
