Az otthon-felejtett szatyor,
Ki ne forgatta volna szemeit, mikor meglátogatva nagyit, a spájzban matatva, állig érő margarinos dobozok és összehajtott zacskókupacok mögül bányászta elő a nekünk szánt lekvárt. Ilyenkor legyintünk csak, hogy a mama nem szokta meg a jóléti társadalmat, ahol minden vásárlásnál újabb szatyrot szerzünk be, még akkor is, ha csak két banánt veszünk.
Viszont az áruházak már kevésbé bőkezűek manapság, mert az ingyen zacsi eltűnt a kétszáz forintos benzinnel együtt. A környezetvédelemért teszik persze, (mi pedig elhisszük, hisz egy bolygónk van csak). Mint katonatiszt a revütáncosnál, úgy fizetjük ki a kasszánál amúgy az áruház reklámját magán hordozó tasakot, amely lassan többe kerül, mint az egyik banánunk. Így egy idő után (bár szégyenkezve valljuk be magunknak), mi is elkezdünk zacsikat gyűjteni. Olyan szépen nem tudjuk összehajtogatni, mint a kedves nagyi, de akárhányszor kinyitjuk a konyhaszekrény alsó fiókját, mindig kiesik belőle legalább egy-kettő közülük.
Az áruházban meg következik a sziszegéssel kísért fejcsóválás, hogy már megint otthon felejtettük a „cekkert”. Úgyhogy veszünk egy újat, és az olvasó innen már tudja, hogy mi következik.
Persze, akik autóval mennek bevásárolni, azoknak nincs ilyen problémája. Csak elhúznak egy bevásárlókocsit, és odabent telepakolva, távozáskor mindent belerámolunk a csomagtartóba. Hogy onnan miként visszük fel később a lakásba, azzal nem foglalkozunk, hisz egyszerre csak egy problémát kell megoldani.
Persze a kis fém-kocsik sincsenek ingyen. Kölcsönözni kell őket apró méretű pénzecskéért, mely a visszavitel után soha nem pattan ki. A mínuszokba, elgémberedett ujjainkkal kell kipiszkálni sínjéből. De a cikk most nem erről fog szólni.
Az áruházak megfelelő mennyiségű guruló fémtaligát biztosítanak vásárlói számára, melyek állandó körforgásban vannak. Jól tudják, hogy mi vevők mindig visszavisszük őket a helyükre. Ezt azért tesszük, mert jóérzésűek vagyunk, és gondolunk a többi embertársunkra is. És persze ugyanakkor ki ne sajnálna otthagyni a parkolóban száz forintot, melynek valóban ötven a fele, de annyiért sajnos nem lehet kocsit bérelni. Pedig mennyivel könnyebb lenne kibányászni a csúszkájából, jéggé fagyott ujjainkkal.
Szóval a rendszer tökéletesen működik, persze az áruház szempontjából. Azzal nem számoltak (vagy lehet, hogy nem is érdekli őket), hogy mi emberek lusták vagyunk. A forgatókönyv általában mindig ugyanaz. Kijövünk a kiskocsival, és telepakolva autónk csomagtartóját, visszatoljuk egy százasért a legközelebbi kis tároló pavilonhoz. Viszont mivel gépjárművünkkel a csúcsidőben általában már a parkoló végében szoktunk helyet kapni (a közelieket fent tartják annak a rengeteg mozgássérült embernek, aki oda szokott járni), így a kiskocsit is az áruház telkének legutolsó zugába toljuk vissza. Majd dolgunk végeztével indulunk is haza, azon morfondírozva, hogyan fogunk majd felcipelni mindent az emeletre, az otthon-felejtett zacskók nélkül.
Eközben velünk szemben jönnek az újabb vásárlók, akik talán éppen a mi helyünkre állnak be. Kiszállva az autójukból, mint all inclusive-os szállóvendégek a büfé irányába, elindulnak az áruház felé, egy százforintost szorongatva a kezükben. Azzal viszont nem számolnak, hogy az előttük vásárló több száz ember, a legtöbb kiskocsit az áruház végében parkolta le. Így a kis pavilon alatt, mintha Lassie megszökött volna, csupán üres láncokat találnak. Ilyenkor kezdődik a „b”, „sz” és „m” betűkkel tarkított motyogás, miközben fejünket csóválva elindulunk a parkoló másik végébe. Ott persze rengeteg kis plázakordét találunk, amik már annyira felhalmozódtak, hogy alig tud mellettük elférni a többi autós.
Nos, én egy mozgalmat indítottam el. Tudom, hogy egy kis plusz kitérő, de elhatároztam, hogy ezentúl minden kiskocsit, az áruház bejáratához közel tolok vissza. Tudom, hogy ez csak egy aprócska gesztus, ami nem változtatja meg a világot, de belegondolva abba, ha csak egy emberrel kevesebbnek kell naponta, bosszúsan a fejét ingatva végigbaktatni a parkolón, afféle mini-szuperhősnek érzem magam. Azért az olvasó egyelőre ne keresse a szatyorfület ábrázoló, reflektorral kivetített jelet az égbolton.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Humoros történet vásárlásról
Közönyösségi média, Írta: Urszinyi Fehér Csaba
http://www.karikaturarendeles.hu/
